Hírek

Gólok az Olimpicóban

A Lazio a Leccét fogadja, a döntetlen senkinek sem jó, így hajtós, gólos meccset várunk az olasz fővárosban. A Getafe nem kap ki Granadában!

Lazio-Lecce +2,5!

Két, igencsak motivált együttes csap össze a fővárosban. Szerintünk nem a védekezésről szól majd a kilencven perc, hiszen az egy pont tulajdonképpen egyik félnek sem jó. Támadófutballra, no és legalább három találatra számítunk!
Már csak hat forduló van hátra az idei kiírásból, és e mérkőzés két főszereplője teljesen más célokért küzd majd a bajnokság hátralévő részében. Adva vagyon a hazai brigád, amely jelenleg a 3. helyen tanyázik, 32 meccs után 54 ponttal, és e pozíció BL-selejzetőt érne a végelszámoláskor. Azonban Reja mester fiai nem dőlhetnek hátra a finis előtt, hiszen az Udinese (51) és a Roma (50) a dobogóra hajt.
A halványkékek odahaza eddig kevésszer okoztak csalódást (9-4-3), csak a Genoa, a Juve és a Bologna tudott három ponttal távozni a Stadio Olimpicóból. Érdekes, hogy két, kvázi kiscsapat ért el teljes sikert Rocchiék pályáján. Ha ez a hat pont megvan, akkor most páholyból nézhetnék Kloséék, hogy az Udine milyen csatát vív a farkasokkal, a 4. helyért…
Nem így történt, így Mauriéknak izgalmas lesz a következő másfél hónap is. Ami a társulat formáját illeti: felettébb szeszélyes… Egy beszédes adat: az elmúlt 16 mérkőzésükön nem játszottak döntetlent Ladesmáék. Az elmúlt hetekben otthon nyertek, idegenben pedig kikaptak a fővárosiak; nem is csoda, hogy nem tudtak meglépni az üldözőktől Kozakék.
32 eddigi találkozójuk közül 20 alkalommal jött a három találat, ez azért annak fényében mindenképpen meglepő statisztika, hogy Reja mesternek alig van épkézláb csatárja. Klose sérült, Cisse a QPR-hoz igazolt, Kozak egyelőre nem villog, Alfaro sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Maradt a veterán Rocchi, aki olykor három védővel harcol a Lazio sikeréért, illetve Hernanes, aki a középpályáról, általában a második hullámban érkezik meg az ellenfél kapuja elé.
Brocchi, Klose, Radu és Stankevicius sérült, Mauri és Kozak pedig eltiltott. Főleg Mauri pótlása lesz nehéz feladat a rutinos tréner számára…
Nézzük akkor a Leccét, amellyel bevalljuk őszintén, felettébb szimpatizálunk. A délieket sokan már leírták a télen, ám Serse Cosmi, a fanatikus tréner felrázta a piros-sárgákat, akik legalább még reménykedhetnek a bennmaradásban. No, azért ez nem lesz egy fáklyás menet, de legalább az esély megmaradt…
A gárda jelenleg a 18., kieső helyen állomásozik, 32 találkozón 34 egységet húztak be Di Micheléék. A Genoa 36-ig, a Fiorentina 37-ig jutott. Idegenben egészen elfogadható 5-4-7-es sorral büszkélkedhetnek; más kérdés, hogy sokáig otthon nem tudtak nyerni a fiúk, és még most is az egyik leggyengébb a hazai mutatójuk…
Ám Murielék elképesztő hajrába kezdtek! Az elmúlt 11 fordulóban csak a Milantól kaptak ki, ebben a periódusban 4-6-1-es mutatót produkáltak! A legutóbbi két ütközetben nem hibáztak, előbb a Romát, majd a Cataniát verték. Ez utóbbi siker igencsak jót tett Giacomazziéknak, hiszen a hajrában sikerült Szicílián a maguk javára fordítani az eredményt (1-2).
A vendégeknél Julios Sergio sérülés, Blasi pedig eltiltás miatt nem léphet pályára.
Az elmúlt években rendre gólgazdag meccseket vívott egymással a két együttes, ősszel például 2-3 lett Leccében a végeredmény, de az előző kiírásban is egyszer 2-4 és 1-2 volt a találkozó állása a lefújás pillanatában.
Nem elégednek meg a csapatok a döntetlennel, és ennek megfelelően szerintünk jó kis csörtét vívnak majd egymással. A Leccétől is várunk gólt, adott esetben gólokat, és ugye ezt a hazaiak sem hagyhatják szó nélkül. Összességében legalább három találattal kalkulálunk, és van még egy sanda gyanúnk: nem kap ki a Lecce a fővárosban…De e tippet már csak az erős idegzetű blogtársaknak ajánljuk…

Granada-Getafe x2!

Bajban lehet az újonc, ha nem nyeri meg a mai ütközetet. Márpedig nem sikerül neki, az EL-re hajtó madridiak ugyanis legalább egy pontra jók lesznek Délen!
A 34. fordulót rendezik a hétvégén a hispán bajnokságban, és hőseink más-más célokért hajtanak. Az újonc jelenleg a 17. helyen áll 36 ponttal, öttel megelőzve a remekül hajrázó Zaragozát. A Los Carmenes-ben 6-5-5-ös sort tud felmutatni, mely nem is olyan rossz, ám idegenben jóval visszafogottabban teljesítettek Abel Resino tanítványai (4-1-12).
És Uchéék formájával is gond van, hiszen az elmúlt hat fellépésükön csak négy egységet gyűjtötte be, ráadásul legutóbb hatpontos meccsen maradtak alul Zaragozában (1-0). A hátralévő 5 játéknapon megőrizheti előnyét a déli gárda, ám ismerve a sorsolásukat, ez nem lesz egyszerű feladat…
A hiányzók listája a következő: Diakhate, Yebda, Geijo, Fernandez, Rico.
És akkor lássuk a kék-fehéreket! Nos, bár csak a 11. helyen tanyázik Luis Garcia alakulata, mégis jó eséllyel pályázik egy EL-es helyre. Mert ugyanis nagyon tömör a tabella a középmezőnyben, az 5. Levante például csak három egységgel előzi meg a fővárosiakat! Most a Getafének 45 pont áll a neve mellett, egy sikerrel – no és a többi eredmény kedvező alakulása esetén – több helyet is előzhetnek.
Idegenben 4-4-9 Mikuék mérlege, sikereiket nem az élcsapatok otthonában érték el a kékek. A gárda mostanság otthon félelmetes (négyből-négy siker), ám idegenben két vereségen van túl. Bár, azért a Barcánál és az Atletico Madridnál belefér egy zakó…
Lopo, Ustari, Rafa és Pedro Leon sérüléssel bajlódik, ők nem léphetnek pályára Granadában.
Ősszel, Madridban 1-0-ra nyert a Getafe. s szerintünk ma sem kapnak ki a kék-fehérek! Van egy olyan érzésünk, hogy nem maradnak pont nélkül a fővárosiak. Tippünk tehát 2x!

Olvasói sztorik