Hírek

Egységben a szombathelyi foci

Hosszas huzavona után sikerült megegyeznie az Illés Béla Football Akadémiának és a Haladás VSE-nek az utánpótlásképzésről.

Kapcsolódó cikkek

Nyerj egy 2012-es, új iPad-et (32GB, 4G) a Rangadó Facebook-játékán! Két klikk, és tied lehet az Apple szuper gépe!

Ahogy arról már korábban többször is beszámoltunk, az elmúlt időszakban nézeteltérések voltak az Illés Béla Football Akadémia és a Haladás VSE között.

A nyugat.hu információi szerint kedd este közel háromórás tárgyalás után – a résztvevők arra azért ügyeltek, hogy hazaérjenek a Bayern München – Real Madrid BL-elődöntőre – megegyezett egymással a két fél, hogy a városban egységes utánpótlás labdarúgás lesz.

A megbeszélésen ott volt Marton Zsolt alpolgármester, Czeglédy Csaba ellenzéki politikus, korábbi sportért felelős alpolgármester, az alapkoncepció egyik kidolgozója, valamint az illetékes hivatalnokok. A Haladás VSE-t Kovács Előd (elnök), Pintér Zoltán (elnökségi tag) és Artner Tamás (utánpótlás labdarúgás szakosztályvezető), az Illés Akadémiát és a Lurkó UFC-t pedig Halmai Gábor, Kóbor László és Illés Béla képviselte. Az értekezlet második felére megérkezett Dobány Lajos, az MLSZ Vas megyei területi igazgatója és Németh Zsolt, a Szombathelyi Sportközpont ügyvezetője is.

A felek minden vitás ponton végighaladtak és több esetben is kompromisszumot kötöttek. A HVSE javaslatának megfelelően létrehoznak egy Labdarúgó Utánpótlás Bizottságot, amely folyamatosan követi a játékosok szakmai fejlődését, ezáltal is garantálva, hogy egyetlen szombathelyi fiatal sem fog eltűnni a süllyesztőben.

A Haladás VSE a nagycsapat hivatalos utánpótlásképzője lesz – amit az MLSZ licenceljárásában is megjelölnek –, az egyesület a 7-12 éves korosztállyal foglalkozik majd kiemelten.

Az Illés Akadémia 12 éves kortól veheti át a legtehetségesebb gyerekeket, hogy akadémiai képzésben részesítse őket, de az átjárhatóság bármikor biztosított. Mindenki elfogadta, hogy amennyiben az illető és a szülei is beleegyeznek, a HVSE-nek át kell engednie játékosát az akadémiának. Korosztályonként 18-20 főben maximalizálták a kiválaszthatók számát. Biztosítani kell, hogy a HVSE minden korosztályban tudjon indítani csapatot. Az elitképzésbe kerülők pedig a Szombathelyi Haladás Kft-vel kötnek szerződést.

A tárgyalások második felében szó esett Czeglédy Csaba egy évvel ezelőtti ötletéről, egy NB II-es csapat kialakításáról is. A harmadosztály Bakony-csoportjában szereplő Szombathelyi Haladás II hiába jut fel idén, az MLSZ szabályainak értelmében az élvonalbeli csapatok második számú együttesei már csak egy évet tölthetnek el a másodosztályban, utána automatikusan elvesztik licencüket.

Az ötlet szerint a Városligeti pályán újra létre kéne hozni egy szombathelyi kiscsapatot, amely független lenne mind a HVSE-től, mind pedig a Szombathelyi Haladástól. Ezt minden résztvevő támogatta.

A jövőben az MLSZ várhatóan pályázatot ír ki nagy füves és műfüves pályákra. Szombathely mindkettőre fog tudni pályázni. Németh Zsolt azt mondta, több helyszín is elképzelhető, de elsősorban az SZSE pálya lenne a legjobb megoldás. A füves pályát és – a vízilabdacsapatot is bevonva – a Városi Strand medencéjét felújítanák, a műfüves pálya a medence mellé kerülne. Ezt továbbra is a szombathelyi oktatási intézmények, a Viktória FC és a leendő NB II-es csapat használná.

A megbeszélésen elhangzott még az is, hogy Szombathelyen bárki végezhet utánpótlásképzést, de csak azok vehetik igénybe a város létesítményeit, és tarthatnak igényt a város anyagi vagy eszköztámogatására, akik csatlakoznak az együttműködési szerződéshez, mely szerint legjobb játékosainak elit képzésbe kell kerülnie, és el kell fogadniuk, hogy ők idővel akár a Haladás felnőtt csapatához kerüljenek térítésmentesen.

Az önkormányzat várhatóan a jövő heti közgyűlésen fogadhatja el a koncepciót.

Olvasói sztorik