Nyerj egy 2012-es, új iPad-et (32GB, 4G) a Rangadó Facebook-játékán! Két klikk, és tied lehet az Apple szuper gépe!
A mezőnyben egyedüliként veretlen hajdúságiak elmúlt hetekben tapasztalt botladozását kihasználva a győriek két pontra megközelítették riválisukat, azaz egy esetleges sikerrel akár utol is érhetik az ezúttal Pakson szereplő DVSC-t, amennyiben utóbbi ismét pontokat veszít – áll az MTI előzetesében.
Pintér Attila vezetőedző március eleji kinevezése óta a Győr mind az öt bajnokiját megnyerte. Mostani ellenfele, a Ferencváros hazai pályán az egyik leggyengébb a mezőnyben, 11 otthoni összecsapásából mindössze 13 pontot szerzett, csak a sereghajtó Zalaegerszeg rosszabb nála. A találkozó azért is pikánsnak ígérkezik, mert a Ferencváros legutóbbi, 2004-es bajnoki címét éppen Pintér irányításával szerezte!
A címvédő Videoton a kupafiaskó után (a székesfehérváriakat kedden a másodosztályú MTK búcsúztatta az elődöntőben) a bennmaradásért küzdő, és a héten ismét edzőt váltó Vasas ellen javíthat. Az angyalföldieket, ahogy az őszi idény nagy részében, a horvát Marijan Vlak irányítja Urbán Flórián helyett.
A forduló záró találkozóján az Újpest–Honvéd egykori fővárosi rangadóra kerül sor, amelyet ellentétes előjelekkel várnak a csapatok. A bennmaradásért küzdő hazaiaknál szerb Zoran Szpisljakot szerdán a belga másodedző Marc Leliévre váltotta, de így is kiestek a Magyar Kupa elődöntőjében, míg a vendégek a negyedik helyen állnak, s harcban vannak a nemzetközi kupaindulást érő helyekért.
A tabella
1. Debrecen 55 pont
2. Győr 53 pont
3. Videoton 45 pont
4. Honvéd 39 pont
5. Kecskemét 35 pont
6. Diósgyőr 34 pont (10 győzelem)
7. Pécs 34 pont (8 győzelem)
8. Paks 31 pont
9. Ferencváros 29 pont
10. Haladás 27 pont (28-31)
11. Siófok 27 pont (24-32)
12. Újpest 22 pont
13. Kaposvár 21 pont
14. Pápa 20 pont (5 győzelem)
15. Vasas 20 pont (4 győzelem)
16. Zalaegerszeg 8 pont
A 24. forduló programja
Április 13. péntek
Kaposvári Rákóczi FC – Diósgyőri VTK, 18 óra
Április 14. szombat
MVM Paksi FC – Debreceni VSC-TEVA, 15 óra
FGSZ Siófok – Pécsi MFC-Matias, 16 óra
Kecskeméti TE – Zalaegerszegi TE FC, 17 óra
Ferencvárosi TC – Győri ETO FC, 17:30
Lombard Pápa Termál FC – Haladás Sopron Bank, 18 óra
Április 15. vasárnap
Videoton FC – Vasas SC, 16 óra
Újpest FC – Budapest Honvéd FC, 18 óra
A góllövőlista állása
15 gólos: Coulibaly (Debrecen)
14 gólos: Danilo (Honvéd)
12 gólos: Alves (Videoton), N. Nikolics (Videoton)
11 gólos: Perics (Kaposvár, Videoton), Lencse (Kecskemét)
9 gólos: Bajzát (Pécs)
8 gólos: Ahjupera (Győr), Luque (Diósgyőr)
7 gólos: Bódi (Debrecen), Dudás (Győr), Böde (Paks), Kabát (Újpest), Melczer (Siófok), Rajczi (Újpest), Seydi (Diósgyőr), Trajkovics (Győr)
6 gólos: Kenesei K. (Haladás), Marics (Pápa), Pátkai (Győr), Vujovics (Haladás)
5 gólos: Budovinszky (Diósgyőr), Foxi (Kecskemét), Horváth Zs. (Pécs), Hrepka (Paks), Ivancsics (Honvéd), Kamber (Zalaegerszeg, Győr), Kulcsár T. (Debrecen), S. Nikolics (Debrecen), Pölöskey (Ferencváros), Szakály P. (Debrecen), Vayer (Paks), Tököli (Zalaegerszeg, Kecskemét)
4 gólos: Andorka (Pécs), Bartha (Paks), Dajics (Vasas), Ferenczi (Pápa), Gyurcsó (Kecskemét, Videoton), Haraszti (Siófok), Kulcsár D. (Vasas, Ferencváros), Lovrencsics (Pápa), Máté I P. (Zalaegerszeg), Nagy O. (Pécs), Szavics (Kecskemét), Simon A. (Kecskemét, Siófok), Simics (Vasas, Ferencváros), Somalia (Ferencváros), Torghelle (Honvéd, Videoton)
3 gólos: Aleksidze (Győr), Éger (Paks), Grumics (Kaposvár), Hakola (Ferencváros), Halmosi (Haladás), Koltai (Győr), Kovács G. (Vasas), Litsingi (Kecskemét), Meyé (Zalaegerszeg, Debrecen), Németh N. (Honvéd), Sándor Gy. (Videoton), Tisza (Diósgyőr), Völgyi (Győr)