Hírek

Sok ügyes, de kevés tehetséges!

Palaczki János rendszeresen ott van a Kozármisleny és a PMFC meccsein is!

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Palaczki János 1968-ban született Pécsen. Játékos-pályafutását a PMSC csapatánál kezdte, ahol ifjúsági-válogatott, stabil NB I-es játékos, majd hétszeres felnőtt válogatott labdarúgó vált belőle. A 43 éves sportember, az egykori kiváló védő annak idején alapember volt a baranyaiak Magyar Népköztársaság Kupa-győztes együttesében, de van kupaezüstje, és bajnoki bronzérme is. Később éveken keresztül szerepelt Ausztriában. 2004-as visszavonulása után némileg eltávolodott a sportágtól, a vállalkozói életben tevékenykedett. Mérkőzésekre természetesen kijárt, és játszott az öregfiúk-bajnokságban.

Tervei között szerepelt, hogy valaha edző lesz, akár utánpótlás-, akár felnőtt vonalon, és vissza is talált a labdarúgásba, hiszen négy éve foglalkozik fiatalokkal, UEFA A-licences képesítése van. Jelenleg a Kozármisleny SE U19-csapatának edzője. A baranyaiak a harmadik helyen állnak az NB II Dél-Nyugati csoportjában, de Palaczki János azt mondja, a kiemelt ligába jutásra nincs esélyük, hiába verték meg a mezőnyben egyedüliként a listavezető Kaposvárt. Az első számú cél most olyan labdarúgókat nevelni, akik valaha magasabb szinten fognak játszani.

– Nyár óta dolgozom itt, Kozármislenyben. Mindenki meghatároz egy célt, amit meg szeretne valósítani. A klubvezetéssel egyetértésben hosszú távú célokat tűztünk ki magunk el – mesélte a Rangadó.hu érdeklődésére Palaczki János. – Mivel az U19 a felnőtt csapat küszöbe, ott pedig volt csapattársam, Márton Gábor az edző, szeretnénk olyan játékosokat nevelni, akik később az NB II-ben játszhatnak. A felkészülés során a legtehetségesebbnek tartott három-négy ember már a felnőttekkel edzhetett, de meg kell lennie a folyamatnak, tehát először az U19-ben kell játszaniuk. Így vágtunk neki a bajnokságnak, nem elfelejtve azt, hogy a szezon végén csak egy csapat játszhat selejtezőt a kiemelt csoportba kerülésért. Az elmúlt félév távlatában erre reális esélyünk nincs, mert a Kaposvár kiemelkedik a mezőnyből, így hát a céljainkból azt kell megvalósításunk, hogy olyan labdarúgókat neveljünk, akik valaha magasabb szinten fognak játszani.

– Mennyire fogékonyak a fiatalok, szakmailag mennyire kielégítő ez a munka önnek?
– Meglehetősen különböző ez a garnitúra. 1993-as és 1994-es születésűek szerepnek a csapatban, de 1995-ösök is pályára léptek már, tehát nem mindenki a saját korosztályában játszik. A társaság összetétele vegyes képet mutat, sok ügyes, de kevés tehetséges fiatal van! Ügyesnek tartom azt, aki technikailag képzett, a különböző játékhelyzetekben jól tud dönteni, az edzésmunkája megfelelő, de van a dolognak egy nagyon fontos mentális része is! Kevés az, akinél a kettő együtt van. Mindenkinél a saját képességeihez mérten kell megítélni, hogyan fejlődik.

– A környékbeli ellenfelek minősége segíti a fejlődést?
– Sajnos kevés olyan csapat van, amely komoly erőbedobásra készteti a csapatunkat. Több olyan meccs van, amely szakmailag értékelhetetlen, de le kell játszani… Éppen ezért szerdánként felnőtt együttesek, vagy külföldi korosztályos csapatok ellen szoktunk edzőmérkőzéseket beiktatni.

– Egy olyan, szerény pénzügyi lehetőségekkel rendelkező egyesületnél, mint a Kozármisleny SE, kiemelten fontos, hogy a saját utánpótlására tudjon támaszkodni.
– Nyilvánvalóan ez a cél. Az első csapat is folyamatosan gondokkal küzd, nem dúskál az anyagiakban. Márton Gábor remek érzékkel nyúl olyan játékosokhoz, akikről valahol már lemondtak, de itt újra lehetőséget kap. Ez működik, új impulzust kapnak, sikerül a megújulásuk, ha volt is lemaradásuk, az eredményesség is mutatja. Persze, volt olyan, akinél nem sikerült elérni, hogy pozitív dolgok jöjjenek ki belőle. Az U19-ben mi lehet az elsőszámú motiváció? Hogy valaki felkerüljön a felnőtt csapathoz. Vegyes a keret, és vegyes érzéseim vannak, mert a rangadókon általában rendben vagyunk fejben is, de a könnyen hozható meccseken már kevésbé.

– Mi a véleménye egykori klubja, a PMFC jelenéről?
– Nem akarok megbántani senkit! A mindenkori tulajdonos jogköre, hogy kivel dolgozik felnőtt- és utánpótlásvonalon! Ott van a győri példa, ott a mai napig egykori játékosok és edzők dolgoznak a klubban, Pécsett ez valamiért nem működik. Hogy miért…

Olvasói sztorik