Hírek

Angol 1, angol 2!

A Leicester elverheti a Nottinghamet, a Milton meccsén pedig elszabadulhat a pokol: ott gólokkal számolunk, legalább hárommal!

Gyorsan megszeretnéd tudni, hogy mit tartunk a tutinak? Klikk és like!

Leicester-Nottingham 1! +2,5!

Hatalmas a tétéje a találkozónak, hiszen a hazaiak a play offra, a vendégek a biztos bennmaradásra hajtanak. lesz itt legalább három gól, no és végül kék-fehér fieszta…
Mindkét gárda a 39. meccsére készül: a Leicester a 11., a Forest pedig a 20. helyről várja a folytatást. A kék-fehér alakulat helyzete azonban bizakodásra adhat okot, ugyanis 38 ütközetben 55 pontot szereztek, és a 6., rájátszást érő helyen tanyázó Birminghamnek is csak 60 egység áll a neve mellett. Tehát egy jó hajrával még becsúszhat a play offra a gárda.
A rókák otthon, a King Power Stadium-ban masszívnak számítanak, 10-4-5-ös sorukhoz 31-20-as gólarány párosul. És mostanában nem könnyű Leicesterben vendégeskedni: négy meccsen négy siker, és nem is akármilyen ellenfelekkel szemben! Idegenben viszont nem megy ilyen jól Nigel Pearson tanítványainak, ennek is tudható be, hogy nem áll előrébb a gárda.
Az aktuális rivális épp a nagy menekülő-show hajrájában érkezik Leicesterbe: a Nottingham borzalmasan kezdett, és most sincs még biztonságban Steve Cotterill legénysége. A piros-fehérek a 20. helyen tanyáznak 39 ponttal, a kieső Coventry 35-tel áll a 22. pozícióban. A gárda 6-2-10-es túramérleggel rendelkezik, gólaránya a kirándulásokon 22-28.
És akkor ejtsünk szót Andy Reidék formájáról: biztató… Az elmúlt nyolc fellépésükön 14 pontot zsebeltek be, így fel is jöttek valamelyest a tabellán. No meg azért azt sem bánták a Forest-drukkerek, hogy a Pompey-től levont a szövetség 10 pontot. Ez is kellett az előzéshez…
A rókák szívesen látják vendégül a Nottinghamet: az elmúlt három alkalommal (két bajnoki, egy kupa) úgy nyert a házigazda, hogy a pirosak még csak gólt sem szereztek.
Most nem zárjuk ki a vendégek gólszerzését, ám összességében hazai sikerrel és mondjuk 3 találattal kalkulálunk!

Milton Keynes Dons-Carlisle +2,5!

Gólokat várunk a stadium mk-ban! Ez a találkozó a támadósorokról szól majd, a védelmek pedig legalább háromszor kapitulálnak!
Rangadót rendeznek a League I-ban, hiszen az5. fogadja a 6. helyezettet. Azonban míg a házigazda biztosan tagja a rájátszásnak, addig a vendégeknek rendesen finiselniük kell a 6. pozíció megtartásáért.
Nézzük a vendéglátókat! A gárda 38 mérkőzésen 67 pontig jutott, 10-6-2-es imponáló hazai mérleget produkálva. A társulat a rájátszás biztos tagja, az egyenes feljutásról azonban már vélhetően lemondhatnak, hiszen 7 egység a hátrányuk a 2. helyezettel szemben.
39-17-es hazai gólarányuk önmagáért beszél, tehát a meccsenkénti kettes rúgott átlag megvan a srácoknál.
Karl Robinson tanítványai az elmúlt időszakban remek passzban vannak, a legutóbbi 9 meccsen 18 pontig jutottak, ezzel a liga legjobb formában lévő alakulata!
Aktuális riválisuknak nagyon fontos lenne minden pont, hiszen ugyan jelenleg play off helyen áll a Carlisle, ám mögötte nagy a tömörülés: a Stevenage és a Notts is egy ponttal követi. Jelenleg 58 egységgel állnak, 5-7-6-os idegenbeli mutatóval. Gólarányuk 19-29 a kirándulásokon, 11-szer rúgtak gól idegenbe.
Greg Abbott alakulata öt fellépést tudott le vereség nélkül, igaz, a legutóbbi három meccsén csak ikszelt.
És akkor lássuk, hogy eddig mit is kezdett egymással e két alakulat, ha egymással randevúzott. Elszabadult a pokol! Legrosszabb esetben is megzördült négyszer a háló, de többször megesett, hogy 7-szer kapituláltak a védelmek.
Jó kis csörte lesz ez, nem vitás! A hazaiak tűnnek esélyesebbnek, ám abban biztosabbak vagyunk, hogy lesz 3 gól a meccsen!

Gyorsan megszeretnéd tudni, hogy mit tartunk a tutinak? Klikk és like!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.