Hírek

Gólos hétkezdet

Egy holland második ligás meccs mellett az olasz fővárosba is ellátogatunk. Gólok mindenütt lesznek, remélhetőleg...

Gyorsan megszeretnéd tudni, hogy mit tartunk a tutinak? Klikk és like!

FC Oss-Zwolle 2! +2,5!

Gólzáporra számítunk a Frans Heesen Stadionban, ahová a listavezető látogat. No meg azért meglepődnénk, ha nem a vendégek nyernének…
A 27. fordulót rendezik a hétvégén a holland második ligában. A hazaiakra nem nehezedik nagy nyomás, hiszen a rájátszásban vélhetően nem lesznek érdekeltek, és a kiesés réme sem fenyegeti őket. Jelenleg a 14. helyen állnak 31 ponttal, egészen elfogadható 6-3-3-as hazai mutatóval. Gólaránya saját közönsége előtt 28-26, tehát meglehetősen eseménydús kilencven perceket játszanak a Frans Heesen Stadionban.
Kooték 5 vereségből érkeznek a találkozóra, ebben a periódusban 18-szor vették be hálójukat. A formájuk tehát pocsék, nagy csoda kellene a feltámadásukhoz.
Főleg annak ismeretében tartanánk bravúrnak a feltámadást, hogy az ellenfél a listavezető lesz. A Zwolle jó eséllyel megnyeri a második ligát, így nem kell osztályozót játszania a feljutásért. A gárda hat pont előnnyel vezet a Sparta ellen, amely pénteken veszített, tehát a Zwolle növelheti fórját a legfőbb riválisával szemben.

Idegenben a kékek 8-3-2-es sort produkáltak, amely mindenképpen tekintélyt parancsoló, csak a Helmond és a Sparta győzte le. Nassi Maachiék az elmúlt hetekben kicsit szeszélyesen szerepeltek, becsúszott vereség is és váratlan iksz is, ám pozícióját nem fenyegeti veszély; igaz, ehhez kellett a Sparta Rotterdam két botlása is a héten.
Ami a gólokat illeti: 60-27-es találati aránnyal büszkélkedhet Art Langeler együttese. Idegenben is aktív a támadószekció: 13 fellépésen 26-szor voltak eredményesek a fiúk.
Az FC Oss 19/7-es, a Zwolle pedig 18/8-as over/under mutatót tud felmutatni, tehát jó esély van ezúttal is a gólzáporra.
És ismerve a közös múltjukat, még inkább valószínűsíthetjük a gólzáport: ebben a felállásban az elmúlt 5 alkalommal jött az over. És az is szembetűnő, hogy az Oss a mumusa a Zwollének: öt meccsükből négyet a hazaiak húztak be, csak egyet nyertek a vendégek…
Ám ma megint a Zwolle diadalmaskodik, és a találatok száma eléri a hármat! Ez tuti!

Gyorsan megszeretnéd tudni, hogy mit tartunk a tutinak? Klikk és like!

Roma-Genoa 1! +2,5!

A farkasok általában gólgazdag meccseket vívnak egymással. Ma sem lesz ez másként, és azért a fővárosiak sikerét prognosztizáljuk…
A 28. forduló zárómeccsét hétfőn a Stadio Olimpicoban rendezik, ahl a farkasok a Genoát látják vendégül. Luis Enrique együttese jelenleg a 6. 41 ponttal, 5 egység lemaradással az EL-t érő 5. pozíciótól. Otthon 7-3-3-as mérleget tudnak felmutatni Boriniék, akik a Laziótól, a Milantól és a Cagliaritól kaptak ki. 25-13-as gólarányt hoztak össze Kjaerék hazai környezetben, tehát a meccsenkénti kettes lövő-átlag azért majdnem kijön.
Nagyon kiszámíthatatlanul teljesítenek mostanság a bordó-sárgák: legutóbb Palermóban nyertek, előtte otthon égtek meg a Lazioval szemben, még egy héttel korábban pedig Bergamóban mészárolták le Juanékat. Szóval, formáról nehéz beszélni Gagoék esetében…
A Genoa 33 ponttal a 14. helyen áll, Marino mesterrel sem javult tehát sokat a piros-kékek teljesítménye. A brigád egyszerűen tökéletesen szeszélyes: most éppen mély gödörben vannak, hat mérkőzés óta nem nyertek, ebben a szériában mindössze három ikszet sikerült összehozniuk. Idegenben különösen gyengék Gilardinoék: 2-2-9 a mérlegük, csak a Lazionál és a Sienánál nyertek, de ennek már jó ideje.

Az elmúlt hat túrájából ötöt bebuktak Kuckáék, legutóbb viszont pontot mentettek Leccében. 14-32-es gólarányt hoztak össze Sculliék a kirándulásokon, tehát felettébb sebezhető a Kaladze nevével fémjelzett hátsó alakzat…
És akkor a hiányzókról: az olasz szaksajtó szerint a Románál nem lehet ott a pályán Juan, Totti, De Rossi, Burdisso és Pjanic, Marino mester pedig nem kalkulálhat Scullival, Bovoval, Antonellivel, Kuckával és Grandqvisttel. Összességében azért jó kis csapat jönne össze ebből a listából…
Rómában az elmúlt négy alkalommal hazai siker született, méghozzá minden mérkőzésen esett legalább három gól. Ezúttal is ebben bízunk, szerintünk megint nem a védelmekről szól majd a csörte, és azért összességében Osvaldoék győzelmét várjuk…

Gyorsan megszeretnéd tudni, hogy mit tartunk a tutinak? Klikk és like!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.