Hírek

Bundaügy: Kerényi Norbert osztotta a pénzt

Hivatalos dokumentummal alátámasztva mutatjuk meg olvasóinknak, hogy kit mivel vádolnak a 2008-as Siófok – ZTE meccs kapcsán.

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Klikk és like!

Ahogy ígértük, a Rangadó.hu újabb dokumentumot hoz nyilvánosságra a magyar bundaüggyel kapcsolatban. Ezúttal a 2008. november 9-én lejátszott Siófok – Zalaegerszeg meccset vesszük górcső alá.

Honlapunkhoz eljutott Hegedüs Gyula gyanúsítotti kihallgatásának jegyzőkönyve. Ő volt az a korábbi siófoki játékos, akit telefonon, külföldi nyaralása alatt értesítettek, hogy gyanúsítottként szeretnék meghallgatni az ügyben.

Meghallgatásának jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a nyomozóhatóság a Siófok – ZTE meccs kapcsán Sütő Lászlót, Horváth Gábort és Hegedüs Gyulát azzal gyanúsítja, hogy Kerényi Norberttől fejenként 10.000 eurót fogadtak el azért, hogy úgy alakítsák a mérkőzést, hogy csapatuk legalább két góllal kikapjon. A gyanúsítás a megbízót, azaz, hogy kitől érkezett a pénz Kerényihez „ismeretlen személyként” említi.

Hegedűs Gyula egyébként vallomásában tagadta, hogy pénzt fogadott volna el. Sőt, azt állította, hogy bundával kapcsolatban őt egyáltalán nem keresték meg. Azt mondta, aki mást állít, azzal vállalja a szembesítést, mert az illető hazudik. Állítja: a bundaügyről csak annyit tud, amit a sajtóban olvasott.

Jelen pillanatban Sütő, Horváth, Hegedűs és Kerényi is szabadlábon védekezik. A Siófok azon a mérkőzésen egyébként az alábbi összeállításban játszott: Milinte – Sütő, Tusori, Hegedűs Gy., Kerényi (Nagy L., 60.) – Györök (Takács, 69.), Horváth G., Kanta Sz. – Ndjodo, Magasföldi, Fülöp Z. (Ladóczki, 69.). A csapat szakmai munkájáért pedig a Keszei Ferenc, Détári Lajos duó felelt.

A birtokunkban lévő dokumentumok alapján egyértelmű az is, hogy Hegedűst – akárcsak Aczél Zoltánt – Horváth Gábor és Sütő László vallomása alapján gyanúsították meg. Ellene más bizonyíték nincs. Érdekes lehet az is, hogy Hegedűs szembesítése Sütővel, illetve Horváth Gáborral megtörtént-e.
Folytatjuk…

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Klikk és like!

Olvasói sztorik