Az Európa-bajnoki elitkörre készülő U19-válogatott a szlovén, az olasz és a görög korosztályos csapattal méri össze erejét keddtől csütörtökig az itáliai fővárosban. Tuboly Frigyes szövetségi edző hét meghatározó játékosára nem számíthatott a kerethirdetéskor, Patvaros Zsolt sérülés miatt nem utazhatott, Radó András NB I-es szereplése miatt felmentést kapott a részvétel alól, Abu Attila, Vass Patrik, Adorján Krisztián, Király Patrik, Tar Zsolt pedig klubcsapataik kérésére nem tagjai a keretnek. A Napoliban szereplő Novothny Soma az első két mérkőzésen pályára léphet, a harmadik találkozó előtt azonban vissza kell térnie klubcsapatához – írja az MLSZ honlapja.
Az U18-válogatott első idei nemzetközi szereplése előtt áll, Mészöly Géza együttese kedden és csütörtökön a macedónokkal méri össze tudását. Az 1994-es születésű korosztály csapata idén ősszel Európa-bajnoki selejtezőkön szerepel, s az együttes tavaszi programja már a tétmérkőzésekre való felkészülés jegyében telik.