Hírek

Minden a DEAC ellen szól

Péntek este szokatlan időpontban lép pályára a Rába ETO, amely 19.45-től a DEAC Armadát fogadja a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának 20. fordulójában.

Kapcsolódó cikkek

A jelenleg ötödik helyen álló debreceniek már biztos résztvevői a rájátszásnak, de számukra egyáltalán nem mindegy, hányadik helyen végeznek. A közelmúltban hazai pályán nem vitézkedtek, az utolsó pillanatban kaptak ki a Szegedtől 5-4-re, majd az utolsó pillanatban mentettek pontot hétfőn a MAFC ellen.

A hosszú utazás biztosan megviseli a hajdúságiakat, és az őszi mérkőzés emléke sem lehet szívderítő vagy kellemes, akkor a győriek 8-2-re győztek. Már 8-0-t is mutatott az eredményjelző, és csak az utolsó két percben tudott szépíteni a Debrecen. Az ETO utoljára november 7-én vesztett pontokat, azóta tizenkét meccses győzelmi szériában van, ami pont a DEAC ellen, azzal a bizonyos 8-2-es sikerrel kezdődött, november 11-én.

A Rába ETO-nál nem léphet pályára a már hosszabb ideje sérült Gabriel Dobre, illetve az ötödik sárgalapját begyűjtő Gyurcsányi Zsolt, és az Ausztriában tartózkodó Csopaki István. Harnisch Ákos kisebb sérüléssel bajlódik, de ő ott lesz a csapatban. Marcos Angulo edző látványos játékot és gólokat vár csapatától.

A vendégek egyik leggólerősebb játékosa, Domokos Imre kihagyja a találkozót, nagypályás elfoglaltság miatt nem tud elutazni Győrbe. A többiek tudják, hogy legjobb tudásukra lesz szükségük egy esetleges bravúr eléréséhez. A feladat nem lehetetlen, taktikus, ámbár harcos játékkal meglephetik a címvédőt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik