Hírek

Csak a DEAC botlott az élcsapatok közül

A Győr, a Berettyóújfalu, a Gödöllő és az Aramis nyert, a Debrecen döntetlent játszott a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának 19. fordulójában.

A Mezei-Vill FC Berettyóújfalu azt a Csömört fogadta, amely a tízedik helyen állt a forduló előtt a bajnoki tabellán, de a legutóbbi körben hazai pályán kiütötte az Aramis gárdáját. A mérkőzés első találatára nem sokat kellett várni, hiszen Leo Mendes révén már az első percben eredményesek volt a Berettyó (1-0). A vezetés után is támadásban maradtak a hazaiak, az újabb találat az ötödik percben jött, ekkor Nagy Tamás passza után Gál István lőtt a kapu hosszú sarkába (2-0), majd egy perccel később Michelzinho lövése Tősér Gáboron megpattanva került Molnár László hálójába (3-0). A gyorsan bekapott három gól után kapust cseréltek a vendégek, Nagy Zoltán érkezett – tudósít az MVFC honlapja.

Ezt követően többnyire a mezőnyben folyt a játék, helyzetek akadtak itt is, ott is, de az újabb találatig a 18. percig kellett várni, ekkor Horváth Bence révén szépítettek a csömöriek (3-1), igaz erre hamar jött a válasz, egy szabálytalanságot követően Lovas Norbert állította le a labdát, lövése pedig utat talált Nagy kapujába, anélkül, hogy bárki is beleért volna (4-1). Ezzel a találattal kialakult a félidei eredmény.

A második felvonásban hálóőrt cserélt az MVFC is, Pallai Gábort a sérülésből felépülő Tihanyi Csaba váltotta. A játékrész első találata a 24. percben esett: Tihanyi dobta ki a labdát az ellenfél kapujának közelében üresen hagyott Gálnak, Nagy Zoltán a lövést megakadályozandó kimozdult kapujából, azonban Gál a kapunak háttal állva fejjel a hálóba csúsztatott (5-1), ez volt az MVFC századik bajnoki találata a jelenlegi szezonban!

A 33. percben újra szépítettek a vendégek, Hosszú Ádám volt eredményes (5-2), majd két percre rá Michelzinho bombázott Nagy kapujába (6-2). A 36. percben ismét a hazaiak voltak eredményesek, Lovas kapott üresen labdát az ellenfél térfelének bal oldalán, Nagy kimozdult, de még mielőtt szerelhette volna a hazai játékost, Lovas Gál Istvánhoz passzolt, akinek így már nem volt nehéz dolga (7-2).

A mérkőzés végére maradt még három tízméteres büntetőrúgás, miután mindkét fél összegyűjtötte a hatodik szabálytalanságát, először Michelzinho buktatása után Nagy István bombázott a bal alsó sarokba a 39. percben (8-2), majd a vendégek előtt adódott hasonló lehetőség, azonban Tihanyi érezte, hova megy a lövés, és megfogta a büntetőt. Végül a negyvenedik percben Varga Csaba a csömöriek második tízméteres büntetőjét belőtte, ezzel kialakult a 8-3-as végeredmény.

Hazai pályán a hamar háromgólos előnyhöz jutó MVFC a várakozásoknak megfelelően begyűjtötte a három bajnoki pontot, ezzel őrzi hétpontos előnyét a két meccsel kevesebbet játszó Gödöllő előtt a tabella második helyén.

Teremlabdarúgó NB I, alapszakasz, 19. forduló

Admiral-Haladás VSE – Rába ETO 2-8 (0-3)
Gólszerzők: Horváth P. (34.), Jáger (35.), illetve CE Martins (12., 13.), Gyurcsányi (18.), Al-Ioani (24., 28., 40.), Dróth (36.), Lódi (37.)
Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – Rubeola FC Csömör 8-3 (4-1)
Gólszerzők: Leonardo (1.), Gál (5., 24., 36.), Tősér (öngól, 6.), Lovas (18.), Melo (35.), Nagy I. (39.), illetve Horváth B. (18.), Hosszú (33.), Varga Cs. (40.)
Colorspectrum Aramis – Nagykáta SE Futsal 9-2 (2-1)
Gólszerzők: Németh P. (12., 32.), Birinyi (17.), Dávid (24., 33., 38.), Roni (31.), Gorjánácz (35.), Frank (39.), illetve Molnár T. (1.), Ködöböcz (24.)
Gödöllői Bikák – Üllő FC Cső-Montage 6-3 (2-1)
Gólszerzők: Nagy R. (15.), Simonyi (18.), Szente (35.), Vidák (36., 37., 38.), illetve Krizbai (13.), Mezőfalvi (32.), Takács M. (40.)
DEAC Armada Futsal Club – MAFC-BME-Docler Akadémia 4-4 (3-2)
Gólszerzők: Siska (3.), Domokos (13.), Berecz (14., 40.), illetve Palásthy I. (15.), Máthé (19.), Totika (30., 37.)
UTC Junior Sport – Vasas 1988 Déli Futsal 8-5 (1-2)
Gólszerzők: Hegyesi (3., 24.), Tóth A. (26., 37.), Puskás (33., 39.), Koncz (34.), Hernády (39.), illetve Füzy Zs. (15., 32., 34.), Rodrigo (16.), André (30.)

Olvasói sztorik