Hírek

Nagy Dániel győzelemmel debütálna

Bizakodó a 27 éves középpályás, aki a Videotontól télen érkezett kölcsönbe a Haladáshoz.

A Haladás egyik téli szerzeménye Nagy Dániel, aki a Videoton csapatától érkezett kölcsönbe. A középpályás részese volt a fehérvári klub bajnoki arany- és Magyar Kupa-ezüstérmének, illetve már több mint száz első osztályú mérkőzésen lépett pályára. Nagy segítségére lehet a szombathelyi klubnak a bennmaradásért folytatott harcban.

A játékos a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, kiválóan érzi magát a vasi megyeszékhelyen, és remekül sikerült beilleszkednie a csapatba, amelyben nagy segítségére voltak a klub vezetői és játékosai, illetve felesége, aki mindvégig mellette állt.

– Annak ellenére, hogy végül nem voltunk edzőtáborban, a csapat felkészülése jól sikerült – mesélte Nagy Dániel. – Az előírt munkát sikeresen elvégeztük, és készen állunk a tavaszi szezonra. Az edzőmérkőzések alapján egy ütőképes gárda alakul Szombathelyen, és az utóbbi meccseken mind a támadójáték, mind pedig a védekezés kezdett összeállni. Bizakodó vagyok a tavaszi szezonnal kapcsolatban, remélem, hogy minél jobb eredményt sikerül elérni a bajnokság végére. Az első tavaszi találkozó a Győr elleni hazai mérkőzés lesz, amit nagyban meghatároz majd a pálya talaja. Az időjárástól sok minden függ, hiszen nem mindegy, hogy milyen talajon kell lejátszani a mérkőzést, de ennek ellenére remélem, hogy a hazai szurkolótáborral közösen kiharcoljuk a győzelmet.

Olvasói sztorik