Hírek

Két csapatban csalódott a váci edző

Egy-két kirívó negatívumtól eltekintve jól sikerült a Dunakanyar-Vác felkészülése.

Kapcsolódó cikkek

A végéhez ért a Dunakanyar-Vác hosszú téli felkészülése is, szombaton folytatódik a játék az NB II Keleti-csoportjában. A két hónap során az edzések mellett a csapatot érték nem várt, sportszerűtlen események is. Híres Gábor vezetőedző ezekről a klub honlapján beszélt.

– Azok közé tartozom, akik elmondhatják, hogy jól sikerült a felkészülés – kezdte Híres Gábor. – Tudom, hogy minden edző ezt mondja, de én sem mondhatok mást, hiszen tényleg minden a tervek szerint haladt. Sok edzésen vagyunk túl, és a játékosok pontról pontra elvégezték azt a munkát, amit az edzői stáb előírt nekik. A klub az utazásoktól kezdve az ebédeken át mindent biztosított számunkra a nyugodt felkészüléshez. Minden kerettag egészséges volt és mindenki rendesen dolgozott, nem szeretnék külön kiemelni senkit. Erőben, gyorsaságban és taktikai variációkban kellett fejlődnünk elsősorban, és azt hiszem, mindez sikerült is. Öröm látni a nagy elszántságot a csapatban, ezért reális elvárás, hogy a tavasszal minél jobb teljesítmény nyújtsunk.

A csapat szakmai stábja nagyban erősödött Szikora Gyula erőnléti edző érkezésével, és a keretben is voltak változások. Távozott Borszéki Csaba Kecskemétre, Rábold Richárd modellkarrierbe kezdett, Lovrencsics Balázs visszament Gödöllőre, míg Franyó Róbertet pedig kölcsönadták a Hatvannak. Az újonnan érkezett játékosok: Palásthy Norbertet, illetve öccse, Palásthy Dávid, valamint Kiss Róbert és Aranyos Márk.

– Mindegyik labdarúgó jól illeszkedik a csapatba – vélekedett Híres Gábor. – Szerettük volna leigazolni rajtuk kívül Török Sándort Mezőkövesdről, de számomra furcsa módon egyesülete bárhová máshová elengedte volna, csak Vácra nem. Ez azért is megdöbbentő, mert eddig a két klub jó kapcsolatokat ápolt, illetve a Vác ősszel elengedte Szabados György edzőt hozzájuk, és játszottunk velük két edzőmérkőzést is. Számomra ezért érthetetlen a hozzáállásuk.

A felkészülési időszakban volt egy mérkőzés, amely sajnos nem a szép játékról marad emlékezetes.

– Az SzTK-Erima elleni találkozón sajnos a vereségen kívül nagy veszteség ért minket – vélekedett a Vác vezetőedzője. – Ezen a mérkőzésen az ellenfél összekeverte a futballt a pankrációval, hiszen amikor nálunk volt a labda, teljes mértékben bedurvultak. Ennek a játékstílusnak a következtében középpályásunknak, Albert Ádámnak kirúgták három fogát, aki ettől sokkot kapott. Ez természetesen abszolút nem focipályára illő megoldás volt, és emellett fájó, hogy az ellenfél az eset után is sportszerűtlenül viselkedett, senki nem kért a játékosunktól elnézést, és tudomást sem vettek arról, hogy mekkora kárt okoztak. A történtek után kerestük őket, de napokkal később is abszolút elzárkózóak voltak az esetleges anyagi kártérítést illetően is.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik