Hírek

Nyolc hónap börtön a DVSC vezérszurkolójának

Nyolc hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélték Kecskeméten a Debrecen egyik vezérszurkolóját, aki megvert egy biztonsági őrt.

A 32 éves férfi, akit korábban már garázdaság és súlyos testi sértés miatt is bíróság elé állítottak, 2010. május 24-én a keménymaghoz tartozó vendégszurkolóként jelent meg Kecskeméten, a KTE–DVSC meccsen. Ekkor dőlt el, hogy a Debrecen nyerte a bajnokságot, ami olyan örömmel töltötte el a debreceni szurkolókat, hogy 30-50 férfi lebontotta a vendégszektor vasrácsait, majd a kerítésen átmászva beszaladtak a pályára.

A biztonsági őrök és a védőfelszerelésbe öltözött rendőrök közös erővel próbálták megakadályozni az akciót. Az egyik biztonsági őr a földre vitte a szurkolók egyikét, amit a debreceni S. Mihály igyekezett megakadályozni. Rugdosta és ököllel ütlegelte az őrt, mire a rendőrök is közbeléptek: könnygázzal fújták le a szurkolót, megbilincselték, majd elvezették.

A nagy nyilvánosság előtt elkövetett garázdasággal megvádolt S. Mihály büntetőügyét most tárgyalta dr. Bihari Ádám a Kecskeméti Városi Bíróságon. Mivel az agresszív debreceni szurkoló korábban már más bűncselekményt is elkövetett, amelynek büntetését időközben megkezdte, ezért rabruhában, bilincsbe verve vezette elő egy fegyőr.

Dr. Bihari Ádám bíró bűnösnek találta a DVSC drukkerét garázdaságban, és nyolc hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, valamint egy évre eltiltotta a közügyektől. A döntést a Kecskeméti Városi Ügyészséget képviselő Dóka István Péter ügyész, illetve a vádlott és a védője is tudomásul vették, ezért azonnal jogerőssé vált – írja a baon.hu.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik