Hírek

A nagy visszatérések időszaka

Oláh Gergő előbb Debrecenbe, majd Törökországba tért vissza sikerrel.

Kapcsolódó cikkek

A DVSC védekező középpályása korábban Békéscsabán, majd Balmazújvárosban szerepelt kölcsönben. Várta már a lehetőséget, hogy klubja visszarendelje, s ez végül néhány héttel ezelőtt meg is történt. Nem véletlenül figyeltek fel rá a hajdúságiak, hiszen az NB II Keleti-csoportjában újonc, ennek ellenére a téli szünetben harmadik helyén álló Balmazújváros alapember volt: mint a 15 meccsen kezdőként lépett pályára, és remek teljesítményt nyújtott.

Részt vehetett a másodosztályúak Kelet-Nyugat Gáláján, sőt az NB II-es válogatott török túráján. A mozgalmas időszak ezzel nem zárult le Oláh Gergő életében! Eleinte a DVSC-DEAC csapatával készült a tavaszi idényre, aztán szó szerint egyik napról a másikra ismét Törökországban, a magyar bajnoki listavezető edzőtáborában találta magát!

– Nagyon jó volt, vártam már az igazi alkalomra, hogy bekerüljek az első csapatba, és bizonyítsak – mondta a Rangadó érdeklődésére Oláh Gergő. – Az indulás előtti napon, az utolsó edzésen mentem ki a pályára, amikor Kondás Elemér behívott az irodájába, és közölte, úgy készüljek, hogy másnap valószínűleg én is utazom Törökországba. Este tízkor pedig hívtak, hogy valóban mennem kell. Nagy örömmel fogadtam a hírt, hiszen ez egy nagyszerű alkalom és lehetőség volt.

Az itthoni fagyos-havas időjárás közepette néha törökföldről is aggasztó hírek érkeztek, a debreceniek Steaua Bucuresti elleni edzőmeccse félbe is szakadt a heves esőzés miatt.

– Jó volt kint lenni az itthoni hideg után – mesélte a 23 éves játékos. – Végig tizenöt-húsz fok volt, és amikor esett az eső, akkor sem volt hideg. Az utcán nem nagyon voltunk, csak edzettünk és pihentünk a szobában. Az időjárás tényleg nem volt vészes, csak egy mérkőzésünk szakadt félbe miatta. A felkészülés összességében nagyon jól sikerült, elérte a célját.

Összesen hat mérkőzést játszott a DVSC, méghozzá kettesével: egy nap két meccs, tehát Oláh Gergő is három alkalommal léphetett pályára.

– Kettévették a keretet, így mindenkinek volt lehetősége játszani. Én is megkaptam a bizalmat, igaz, jobbhátvéd-poszton – folytatta a tehetséges játékos. – Régebben ezt játszottam Debrecenben, mielőtt kölcsönadtak Békéscsabára és Balmazújvárosba, tehát nem teljesen idegen számomra, de védekező középpályásként sokkal jobban tudnék teljesíteni. A szakvezetés mindenkivel meg volt elégedve, illetve a csapatteljesítménnyel is. A bajnoki folytatásig még van egy kis idő, minden a terv szerint halad. A Ligakupában én is szeretnék majd lehetőséget kapni, hogy megmutassam a tudásomat. Egyelőre nyilván az NB II-es csapatban fogok játszani, bár kedden az első csapathoz kell mennem edzésre, akkor dől el, melyik keretnél számítanak rám!

A DVSC törökországi eredményei
FK Baumit Jablonec (cseh) 4-0
Irtisz Pavlodar (kazah) 0-0
Steaua Bucuresti (román) 0-1 (az első félidő után félbeszakadt)
FK Senica (szlovák) 1-2
FC Vaslui (román) 1-2
1. FC Slovacko (cseh) 2-2
Olvasói sztorik