Hírek

A Paks is elutazott Törökországba

Csütörtök hajnalban elindult második törökországi edzőtáborozására az MVM Paksi FC.

Kapcsolódó cikkek

Tavaly járt először Belekben a paksi együttes, és az akkori pozitív tapasztalatok miatt döntött úgy a vezetőség, hogy tíz napra idén is Törökországba látogat. Ezalatt négy mérkőzésre kerül sor, a tervek szerint minden második napon.

– Négy kemény ellenféllel fogunk megmérkőzni – mondta az indulás előtt Kis Károly vezetőedző. – Azonban hangsúlyozni szeretném, hogy mi nem ezekre a meccsekre, hanem a Debrecen elleni Ligakupa-meccsre, és a Pápa elleni bajnokira készülünk. Ugyanakkor ezek a találkozók remek alkalmat nyújtanak majd arra, hogy gyakoroljuk a taktikai elemeket, amelyet itthon alkalmazni szeretnénk. Valamint arra, hogy kialakuljon az a csapat, amelyik az előbb említett két tétmérkőzésen pályára lép majd.

Összesen 3 kapus és 18 mezőnyjátékos, illetve a szakmai stáb utazott ki Belekbe, ahol minden bizonnyal jobb időjárás fogadja őket, mint idehaza – írja a klub honlapja.

Az MVM Paksi FC edzőtáborozó kerete
Bartha László, Böde Dániel, Csehi Tamás, Csernyánszki Norbert, Éger László, Eppel Márton, Fiola Attila, Gévay Zsolt, Heffler Tibor, Hrepka Ádám, Kiss Máté, Kiss Tamás, Magasföldi József, Mészáros István, Montvai Tibor, Pokorni Péter, Sifter Tamás, Sipeki István, Szabó János, Szatmári Lóránd, Vayer Gábor
Olvasói sztorik