Hírek

Serie B: Erős hazaiak

A Brescia és a Torino sikerével számolunk!

Torino-Vicenza 1!

A kisebb hullámvölgybe keveredett hazai alakulat szerintünk kilábal a válságból, és újra három ponttal gazdagodik. Muszáj nyerniük a bikáknak, hiszen már nem állnak feljutó helyen!
A Serie B-ben is fokozódik a küzdelem, és bár két hónappal ezelőtt totálisan biztosak lehettünk abban, hogy a Torino végez a tabella élén, most mégis rendesen elbizonytalanodunk, ha a feljutókra kellene tippelnünk. Ugyanis a bordók kicsit lepukkadtak, amelynek következtében a forduló előtt csak a 3. helyen tanyáztak. 24 fellépésen 47 egységig jutottak, ám ennél a Sassuolo (49) és a Pescara (48) is jobban teljesített. Mögöttük is szoros a mezőny, ám annyit bizton kijelenthetünk, hogy a rájátszásra mindenképpen odaérnek a bikák.

Igen ám, de Giampiero Venturától többet vár a menedzsment: egyenesen, holmiféle rájátszás mellőzésével kell az élvonalba vezetni Parisiéket! Mostanában azonban döcög a szekér, december közepe óta hat meccsből csak egyet nyertek meg a fiúk (1-3-2), nem is csoda, ha lecsúsztak a 3. helyre. Odahaza, a Stadio Olimpicóban eddig veretlenek a bordók (7-4-0), és ezt a jó szokásukat mindenképpen megtartanák Antenucciék.
Motivációs probléma nem lesz tehát, a bikáknak muszáj lesz nyerniük, és hazai közönség előtt erre jó esély is van!
Az ellenfél a Vicenza lesz, amely néhány esztendeje még szintén a legmagasabb osztályban vitézkedett, de aztán alámerült. Jelenleg sem a feljutásrét küzd, sokkal inkább a bennmaradás kivívásáért folytatott harcban érdekelt. Egyelőre jól áll a szénája, hiszen a 14., 24 meccsen 27 pontot termelve. Azonban nem nyugodhatnak meg Luigi Cagni tanítványai, hiszen az osztályozós helyeken 23 egységgel tobzódnak a riválisok.
A Vicenza vendégségben 2-5-5-ös sort produkált, a Sampnál és Modenában győzött. A gyenge rajt után a brigád novemberben és decemberben futott egy jó szériát, ekkor gyűjtötte be pontja nagy részét. Aztán az idén az eddigi négy találkozón mindössze két ikszre futotta erejéből; igaz, nehéz is volt a sorsolása.
A Vicenza nem szívesen látogat Torinóba, valahogy nem járt eddig sikerrel a bikalesen! Most sem szakítanak a hagyományokkal a vendégek, így pont nélkül térnek haza. Tippünk ennek megfelelően: 1-es!

Brescia-Juve Stabia 1!

Maradunk a Serie B-ben, ugyanis szerintünk kitart még a Brescia remek formája, ennek pedig a Juve Stabia nem örül majd…
Kezdjük azzal, hogy sokat köszönhetünk a hazai alakulatnak! Az elmúlt hetekben ugyanis velük együtt elkaptuk mi is a fonalat, amelynek eredményeként sikerült egy kis kávépénzt termelnünk. Persze, a kék-fehérek nem csak a mi kedvünkért nyeregetnek… A Brascia ugyanis mindenképpen visszajutna az élvonalba, ám nagyon rögös út áll mögötte, és vélhetően előtte is. Mert a jó kezdést követően nagyon összecsúsztak Feczesinék, hónapokig nem tudtak nyerni, amelynek az lett a vége, hogy a gárdát megcsapta a kiesés szele, az edzőt pedig kis híján a dühös szurkolók ökle… Jött is a váltás, és Alessandro Calori csodát tett a csapattal! A fiúk megtáltosodtak, és zsinórban úgy nyertek meg öt mérkőzést, hogy még gólt sem kaptak!

A gárda a 7. helyre kúszott fel, 24 ütközetben 34 ponttal. A 6., rájátszást érő pozícióra van esélye, hiszen a Varsese csak egy ponttal gyűjtött nála többet. Hátrafelé is kell tekintgetnie, ugyanis rajta kívül még vagy négy együttes pályázik a play-offra.
A Stadio Mario Rigamontiban 5-3-5-ös szerény sorral büszkélkedhet, tehát Jonathaséknak van miért kiengesztelniük a szurkolóikat.
Az ellenfél a Juve Stabia lesz, amely egy éve még a 3. vonalban harcolt. A fiúk azonban megállják a helyüket a B-ligában is, hiszen annak ellenére, hogy négy egységet levont tőlük a szövetség, így is a 10. pozícióban tanyáznak 32 ponttal, amely ugye 36 lenne. És ha ennyi lennem, akkor máris a 6. helyen találná magát a sárga-kék alakulat…
A társulat 3-3-6-os túramérleggel rendelkezik (a legutóbbi két vendégjátékán kikapott…), a formája pedig szeszélyes, hiszen eddig nyert is, vesztett is, és remizett is…
Ősszel, fordított felállásban a Stadio Romeo Menti-ben Feczesin találatával nyert a Brescia. Ezúttal sem lesz másként, a kék-fehérek behúzzák a három pontot! tippünk: 1-es!

Andrew barátunk pedig egy észak-ír tippel készül a mai napra

Ballymena United – Portadown FC, over 2.5 gól @ 1.57

Labdarúgás: Észak-ír bajnokság 2011/2012

Dátum: 2012-01-31 20:45 CET

Fogadóiroda: Bet365
Elmaradt mérkőzést pótolnak ma az észak-ír élvonalban, hiszen az eredetileg szombatra tervezett Ballymena-Portadown mérkőzést ma este játsszák le a csapatok.
A Ballymena 26 forduló elteltével a 8. helyen tanyázik 26 pontjának köszönhetően. Előre nem nagyon van értelme tekingetni a gárdának, hiszen a dobogó már elérhetetlen távolságban van a csapattól, hátrafelé viszont annál érdekesebb a helyzet, hiszen a már kieső helyen tanyázó Carrick Rangers csapata mindössze 6 ponttal van lemaradva tőlük, igaz meccshátrányban vannak velük szemben… 97 gól esett a United eddigi meccsein, ami azt jelenti, hogy gólátlaguk mérkőzésenként 3,73. Sok gólt kapnak, hiszen a 26 meccs alatt bekapott 57 gól nem nevezhető túlzottan aktív védekező játéknak, és emellett csupán 40 szerzett gól áll. Odahaza sem túl acélos a gárda, sőt: 2-3-8 mérlege nem túl bizalomgerjesztő, emellett pedig a 17:34-es gólarányuk egyenesen botrányos. Átlagosan saját közönségük előtt rendezett meccseken 3,92 találat esik, hazai meccseik 61,5%-a végződik over-el. A gárda egyébként 8 forduló óta képtelen nyerni, ezalatt mindösszesen 3 pontra futotta tőlük…

A vendég pedig a dobogón elhelyezkedő Portadown együttese. Ronald McFall együttese bajnoki címről nem nagyon álmodozhat, hiszen a Linfield együttesét idén nem nagyon lehet megfogni, a 2. helyre azonban reális esélye van a gárdának Szerencsére hátra sem nagyon kell nézni, hiszen a 4. helyezett Coleraine 6 pontos távolságból követi őket, ráadásul ők már egyel több meccset játszottak. 17-3-6 mérlege a vendégeknek egészen jó, emellett pedig 55:28 gólarányt hoztak össze, ami szintén nem rossz… Átlagban 3,19 gól esik a meccseiknek. Idegenben kicsit alacsonyabb a gólátlag, nevezetesen 3,09 gól/mérkőzés és érdekes módon az idegenbeli fellépéseik mindösszesen 46,2%-a végződik over-el.
A két gárda egyébként az elmúlt időszakban nem nagyon játszott egymás ellen gólszegény meccset: idén két alkalommal találkoztak, ebben a felállásban 4:2-re nyert a Portadown, míg fordított pályaválasztási feltételek mellett 2:1-re győzött a tabellán is jobban álló csapat. A Portadown idegenbeli kevés gólos meccseitől eltekintve szerintem ezen a meccsen simán adható az over tipp. Ha a Ballymena hozza a tőle megszokott gyenge védekezést, akkor a vendégek jók lehetnek 2-3 lőtt gólra, de akár még a hazaiak is betalálhatnak, így téve kissé szorosabbá a meccset. Mindkét csapat felszabadultan játszhat, bár tény hogy valamilyen szinten mindkét együttesnek kell a 3 pont. Ennek ellenére bízom az észak-írek megszokott 3-4 gólos meccseiben, és legalább 3 találatot várok ezen a meccsen is.
Tipp: over 2,5gól!

Olvasói sztorik