Hírek

Győri siker és tabellaszakadás

Az első helyezett Rába ETO hazai pályán 6-3-ra nyert az Üllő FC Cső-Montage ellen a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának 14. fordulójában.

A címvédő győriek nem tudtak a legerősebb összeállításban játszani, hiányzott ugyanis Gabriel Dobre, Ion Al-Ioani, valamint Bárdosi Hunor – tudósít a kisalföldi klub honlapja.

A hazaiak ennek ellenére jól kezdték a mérkőzést, folyamatosan támadtak, majd egy begyakorolt figura végén Dróth Zoltán megszerezte a vezetést. Az ETO egymás után váltogatta a különböző taktikai elemeket, jól tartotta a labdát, türelmesen játszott és alakította ki a helyzeteket. A tízedik percben Carlos Eduardo Martins váratlanul lövésre szánta el magát, és a labda a lábak között a hosszú sarokban kötött ki. Ez volt a brazil légiós első bajnoki gólja, összességében pedig már a harmadik találata.

Szemre is tetszetősen játszott a Győr, cselek, sarkazások, gyors rövidpasszok váltogatták egymást, látszott, a játékosok tele vannak önbizalommal, élvezik a játékot. Az első félidő 2-0-s hazai vezetéssel ért véget. A szünet után megszületett az ETO harmadik gólja is, egy felpasszolt labdát Dróth tartott meg háttal a kapunak, majd sarokkal Harnisch elé húzta, aki egyből középre tálalt, Lódi pedig kapásból vágta a hálóba. Igazi szépségdíjas találat volt!

A közönség jól szórakozott, és várta a további gólokat. Takács Márton szépített, majd Harnisch Ákos találata és egy üllői öngól után már 5-1-et mutatott az eredményjelző. Ekkor a Cső-Montage kisbüntetőt hibázott, és a vége előtt Dos Santos Martins is betalált, első győri gólját szerezve. Az utolsó percekre Fazekas Attila és Zobák Csaba is pályára lépett a hazaiaknál, és az ő rutintalanságukat kihasználva felzárkózott a látogató, de összességében könnyedén, jó és látványos játékkal megérdemelten nyert a Rába ETO.

Marco Angulo, a Győr edzője: – Könnyed győzelmet arattunk, végig kontrolláltuk a játékot. Az eredmény megfelelő, mert a végén rutintalan fiataljaink mellett tudtak csak felzárkózni az üllőiek. Mi már a rájátszásra készülünk, ezért lehetnek fizikailag fáradtabbak a játékosaink.

Újabb sikerének köszönhetően a győriek három ponttal vezetnek a Berettyóújfalu előtt a tabellán, a harmadik helyezett Gödöllőt pedig már hét ponttal előzik meg.

Teremlabdarúgó NB I, alapszakasz, 14. forduló
Admiral-Haladás VSE – Colorspectrum Aramis 3-3 (1-1)
Gólszerzők: Halmos (3., 29.), Horváth P. (40.), illetve Sivák P. (16.), Hasenauer (28.), Németh P. (39.)
Rába ETO – Üllő FC Cső-Montage 6-3 (2-0)
Gólszerzők: Dróth (3.), CE. Martins (10.), Lódi (21.), Harnisch (28.), Krizbai (öngól, 35.), DS. Martins (37.), illetve Takács M. (25.), Bánfalvi (40.), Simon Zs. (40.)
DEAC Armada Futsal Club – Gödöllői Bikák 0-5 (0-2)
Gólszerzők: Ughy (7.), Jenei (18.), Nagy R. (23., 29.), Szente (40.)
Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – UTC Junior Sport 11-1 (6-0)
Gólszerzők: Szécsi (1., 21., 21., 39.), Rábl (3.), Togoi (4., 34., 38.), Trencsényi (5.), Gál I. (7.), Lovas (18.), illetve Juhász I. (32.)
Rubeola FC Csömör – Nagykáta SE Futsal-Káta GSM 3-2 (1-0)
Gólszerzők: Fülep (19.), Kurucz (28.), Tősér (39.), illetve Fülöp (26.), Kovács N. (31.)
MAFC-BME-Docler Akadémia – Vasas 1988 Déli Futsal 3-5 (1-1)
Gólszerzők: Sipos (5., 39.), Csernai (27.), illetve Sámson (16., 22.), Kulik (30.), Fehér K. (32.), Gál J. (40.)
Az állás
1. Rába ETO 34 pont
2. Mezei-Vill FC Berettyóújfalu 31 pont
3. Gödöllői Bikák 27 pont
4. Colorspectrum Aramis 26 pont
5. DEAC Armada Futsal Club 25 pont
6. Vasas 1988 Déli Futsal 21 pont (7 győzelem)
7. Admiral-Haladás VSE 21 pont (6 győzelem)
8. UTC Junior Sport 19 pont
9. Üllő FC Cső-Montage 13 pont
10. Rubeola FC Csömör 11 pont (44-74)
11. MAFC-BME-Docler Akadémia 11 pont (34-70)
12. Nagykáta SE 4 pont
Olvasói sztorik