Hírek

Szlovák bajnokkal erősített a Rákóczi

Rutinos játékossal erősítette meg keretét a Kaposvári Rákóczi FC.

A somogyi együttesben folytatja pályafutását a szlovák nemzetiségű Tomas Sedlak. A 28 éves védekező középpályás korábban Lubos Hajdúch csapattársa volt az MFK Ruzomberok együttesében. Hat évig futballozott ott, és bajnoki címet szerzett, illetve eddigi pályafutása során Bajnokok Ligája- és Európa Liga-mérkőzéseken is pályára lépett. A futballistával kétéves szerződést kötött a Rákóczi – írja a klub honlapja.

A somogyiak előszerződést kötöttek Domokos Bálinttal. A bajai játékost a másodosztály egyik legjobbjának tartják, de az egyelőre még kérdéses, hogy tavasszal melyik együttesben játszik, hiszen a két érintett klub között még nem született megállapodás. Legkésőbb július elején csatlakozik az élvonalbeli klubhoz.

A Kaposvár és a Baja három hete alkudozik Domokos vételáráról, azóta az álláspontok nem sokat közeledtek ugyan, de így sincs messze egymástól a kínált és a kért összeg.

Olvasói sztorik