Hírek

„Azóta is hívnak…”

Csak egy telefonhívás erejéig érdekelte a Haladás vezetőit a kecskeméti Bori Gábor.

Kapcsolódó cikkek

Néhány héttel ezelőtt napvilágot látott a hír, miszerint a szombathelyi születésű Bori Gábor szerződtetését tervezi a Haladás Sopron Bank! Aztán a vasi klub vezetői az elmúlt hétvégén közölték, hogy ebben az átigazolási időszakban már nem áll szándékukban új játékost hozni, tehát a Bori-ügy szép magyarsággal mondva befulladt.

A Rangadó.hu a dolog miértjére volt kíváncsi, ezért Sallói Istvánhoz, Bori Gábor jelenlegi klubja, a Kecskeméti TE ügyvezetőjéhez fordultunk.

– Felhívtak a Haladástól egy ajánlattal, mi mondtunk egy másikat. Közölték, hogy egyeztetnek a tulajdonossal, és majd visszahívnak. Azóta is hívnak… Egyébként sem gondolom, hogy ez komoly érdeklődés lett volna a szombathelyiek részéről, inkább a közönségnek szólt. Mi legalábbis nem vettük komolyan – mesélte Sallói.

Az ügyvezetőtől azt is megtudtuk, hogy a francia Metz és KTE folyamatosan egyeztet Foxi ügyében, mert még nem tudtak megállapodni. Vaskó Tamás megszerzéséről is tárgyaltak, de a megbeszélések megakadtak, mert nem jutottak egyről a kettőre a Videotonnal. Újabb érkezőt már nem terveznek az alföldiek, az esetleges távozókkal kapcsolatban Sallói titokzatosan csak ennyit mondott:

– Még van másfél nap az átigazolási időszakból, majd meglátjuk…

Jöttek-mentek

Érkezett: Balog Marcell (Cegléd, kölcsönből vissza), Borszéki Csaba (Vác), Tököli Attila (Zalaegerszeg, kölcsönből vissza), Csizmadia Csaba (Ferencváros)
Távozik/távozhat: Gyurcsó Ádám (Videoton, kölcsönből vissza), Kelvin Maynard (holland), Igor Pisanjuk (kanadai-ukrán), Szinisa Radanovics (szerb), Ribánszki László (szlovákiai, Siófok), Simon II Attila (Siófok), Jovica Sztokics (bosnyák), Urbán Gábor, Urbán Pál (Mezőkövesd, kölcsönbe), Kethevoama Foxi (közép-afrikai, Metz, francia?)

Olvasói sztorik