Hírek

Gólgazdag csütörtök?

A Standardnak ki kell engesztelnie a szurkolóit, a Levante pedig kénytelen lesz nekirontani a Valenciának...

Standard Liege-Mons 1! +2,5!

A hazai pálya előnye mellett a motivációs tényezők miatt szavazunk bizalmat a Liege-i alakulatnak. Meggyőződésünk, hogy a vendégek pont nélkül távoznak. Gólokkal is kalkulálunk!
A belga pontvadászat alapszakaszának a végéhez közeledünk, hiszen immáron a 22. fordulót rendezik. Hőseink más-más célokért küzdenek, sőt, megkockáztatjuk, hogy inkább a hazai együttesnek van nagyobb izgulni valója a mérkőzés miatt! Mert a piros-fehérek a játéknap előtt a 4. helyen álltak 21 találkozón begyűjtött 35 pontjukkal. A bajnoki címért folytatott rájátszásra az első hat helyezett brigád jogosult, és Jose Riga brigádja még nem dőlhet hátra. A 7. Cercle Bruges ugyanis csak két pontra volt lemaradva tőle a fordulót megelőzően.
A Standard teljesítményével semmi baj nem lenne, ha nem kellene elhagyni a Stade Maurice Dufrasne-t. Mert otthon 8-3-0-ás sora igazán “gyilkos”, nincs ennél jobb mutató az egész ligában. Ám a túrák… Azokon nem megy Bolatéknak. Ami Biáék formáját illeti: az idén még nem kaptak bajnoki meccsen, bár a Westerlo otthonában azért illett volna nyerni. A kupától viszont lebúcsúzott a társulat, nem kis meglepetést okozva. A Lierse ugyanis Liege-ben tudott diadalmaskodni! A bizonyítási vágy tehát mindenképpen munkálkodik a fiúkban!
A Mons újonc a ligában, ám nem lehet rá panasz! Kiválóan teljesít, jelenleg a 9., 21 meccsen 28 pontot szerezve! Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem szívesen kirándulnak a fiúk… Vendégmérlegük 2-2-6, amely valóban nem túl veretes sor. A bajnokságban kisebb hullámvölgybe kerültek, december közepe óta nem tudtak győzni, otthon ugyan nem kaptak ki, az idegenbeli meccsüket viszont csúnyán elbukták Mechelenben (4-1).
Biztosan őrzi Európa ligás selejtezőt érő helyét a társulat, tehát nagyobb téttel nem bír számukra a találkozó. Nem tartjuk kizártnak, hogy Dennis van Wijk alakulata kicsit belesüpped a középszerűségbe a bajnokság hátralévő részében…
A Mons nem szívesen látogat a Standardhoz, ugyanis rendre elverik… Ezúttal sem kalkulálunk meglepetéssel, szerintünk behúzza a három pontot a motiváltabb hazai alakulat. Tippünk tehát: 1-es!

Levante-Valencia +2,5!

Mit tehet egy brigád, amelyik az odavágón három gólos hátrányba kerül? Nekiront az ellenfélnek, “Gyáva népnek nincs hazája” alapon. És ebből mi sülhet ki? Vélhetően gólpárbaj…
Adva vagyon két hispán élcsapat, amely merész álmokat szövöget az idén. A hazaiak esetében ez felettébb ismeretlen érzés lehet, hiszen a Levante eddig nem a nemzetközi kupaszerepléshez szokott, sokkal inkább a bennmaradásért folytatott ádáz küzdelemhez. Ám az idén könnyen előfordulhat, hogy EL-t érő pozícióban zárnak majd a piros-kékek. Bár, ha a mostani formájukat hozzák Juan Ignacio Martinez tanítványai, akkor könnyen előfordulhat, hogy “maradnak” Spanyolországban.
Mert nincs mit szépíteni, Valdoék rossz passzban vannak, az elmúlt tíz fordulóban mindössze 8 egységet zsebeltek be, az öt bajnoki kirándulásukat pedig egyaránt zakóval zárták. A kupában a Depor és az Alcoron ellen ugyan sikerült továbbjutniuk, ám a múlt héten tetemes hátrányba kerültek a Mestallában, így a továbbjutásukra lassan keresztet is vethetnek (1-4).
Farinosék eddig 9 alkalommal léptek pályára hazai környezetben a bajnokságban, és csak kétszer nem voltak eredményesek. Igaz, ez a két legutóbbi ütközet volt (Mallorca, Zaragoza).
Mit tehetnek tehát szegény hazaiak? Mennek előre, mint a mérgezett egerek! És ez bizony veszélyes üzem, főkeg a Valencia ellen…
Mert Unai Emery alakulata kiválóan kontrázik, és idegenben sem ijedt nyusziként lép pályára! A bajnokságban 4-3-2-es sort tud felmutatni, csak a Sevilla és a Betis tudta legyőzni Adurizékat. A formájuk mostanság kissé hektikus, ugyanis december közepe óta nem nyertek bajnokit, sőt, nagyot égtek két hete a Sociedaddal szemben a Mestallában. A kupában a Cadiz és a Sevilla próbálta feltartóztatni Soldadóékat, sikertelenül… Az első mérkőzésen sziporkáztak a fehér-feketék, teljesen megérdemelten szereztek tetemes előnyt. Valahogy nehezen tudjuk elképzelni, hogy a Levante 3-0-ra nyerjen ma este…
Mit hozhat akkor a mérkőzés? A mi forgatókönyvünk szerint a Levante nekiront a Valenciának… Nincs más választása a hazaiaknak! Ennek megfelelően lesznek gólok! Bízunk három találatban, és várhatóan mindkét védelem legalább egyszer kapitulál majd…

Andrew barátunk pedig kosárparádét vár a török-görög párharcon

Galatasaray Istanbul – Olympiakos, over 145.5 pont @ 1.90

Kosárlabda: Euroliga – férfi 2011/2012

Dátum: 2012-01-26 19:00 CET

Fogadóiroda: Expekt
Lépéshátrányból folytatja mindkét csapat a választott meccsemen az Euroliga küzdelmeit, most egymás ellen játszanak, s aki ezt a meccset megnyeri, az egy lépéssel közelebb kerül a csoport legnagyobb esélyesének számító CSZKA Moszkva gárdájához.
Az Olympiakos épp a CSZKA ellen kezdte hazai pályán a küzdelmeket, és egészen jól is tartották magukat a görögök, ám végül 8 ponttal alulmaradtak (78:86). Akkor a harmadik negyedet szúrták el rettenetesen Ivkovic legényei, most ezt pláne nem tehetik meg a törökök otthonában. Jól mentek a kosarak az oroszok ellen, csak a védelemtől hiányzott egy pici plusz. Kérdés, hogy ma hogyan áll össze a védekezés, de van egy olyan érzésem, hogy nem lesz sokkal jobb, mint a CSZKA ellen… Ebben az esetben viszont Spanoulis-nak és Keselj-nek szórnia kell a pontokat. Az Olympiakos egyébként holtversenyben a Panathinaikos-al vezeti a görög bajnokságot 13-1 mutatójának köszönhetően.

A Galata az Efes otthonában szenvedett szoros meccsen vereséget (62:68). Akkor az első negyedben 10 pontos előnyt adtak a hazaiaknak, s ez meg is bosszulta magát, hiszen futottak végig az eredmény után. A vége pedig szoros meccsen vereség főként az Efes kiváló védekezésének köszönhetően… A gárda egyébként jól áll a török ligában, hiszen az Efes mögött másodikak 12-3 mutatójukkal. A törököknél nagy kérdés, hogy milyen formát tud ma mutatni a játékmester Lakovic, valamint a két pontszóró Andric és Ozer, és a lepattanókirály Shipp. Ha ők kimagaslóan tudnak ma teljesíteni, és a védekezés is összeáll, akkor bajban lehetnek a görögök.
Nos, szerintem a forgatókönyv a következő lesz: a vendégek kényszerhelyzetben vannak, menni kell előre, szórni a pontokat. Ennek függvényében a védelem sem fog feljavulni a CSZKA meccshez képest, márpedig akkor a Galata tudja majd tartani a lépést pontok tekintetében, ha a dobási hatékonyság is megfelelő lesz. Ez persze csak egy felvetés, de szerintem a két csapat eljut majd 145-150 pontig. Véleményem szerint a Galata 70-75 pontra jó lehet, az Olympiakos-t pedig úgy 75-80 pont közé teszem. Nüanszok döntenek majd a meccsen, de remélem kosarakból nem szenvedünk majd hiányt!
Tipp: over 145,5 pont!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.