Hírek

A megyei bajnokságból erősít az FTC

A megyei első osztályú Kapuvárból igazolt játékost a Ferencváros.

Nagyot fordult a világ a 21. születésnapját egy hónapja ünneplő Kleizer Csabával, aki a múlt héten kétéves profiszerződést kapott a Ferencvárostól – írja a kisalfold.hu.

– Egyszerűen még feldolgozni sem tudom ezt az egészet, olyan gyorsan történnek az események, hogy még alig tudtam én magam is elhinni. Számomra ez a lehetőség a minden. Egy álom vált valóra, és minden erőmmel azon leszek, hogy ezt sikeresen ki tudjam használni – írta a futballista nemrég egy internetes közösségi oldalon. – Úgy három évvel ezelőtt a Kapuvárral Hévízen játszottunk egy mérkőzést, s ott figyelt fel rám a Fradi egyik menedzsere. Azt mondta, nyomon követi a fejlődésemet és egy közös kapuvári ismerősön keresztül ez így is történt. Legutóbb nagyon jó félévet zártam Kapuváron, jól ment a játék, így aztán próbajátékra hívtak az Üllői útra.

Kleizer Csaba egy hetet edzett az első csapattal, és a vezetők elégedettek voltak vele. Úgy tudni, egyelőre a másodosztályú gárdánál számolnak a játékossal.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.