Amint arról már beszámoltunk, szóbeli megállapodás született a Haladás Sopron Bank vezetői és Guzmics Richárd között arról, hogy a 25 éves védő két évvel meghosszabbítja a nyáron lejáró szerződését. A játékos a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, hogy az aláírásra ezen a héten, vagy a jövő hét elején kerülhet sor. Hozzátette: némileg csalódott a korábban szóba került izraeli lehetőség meghiúsulása miatt, de már készen van arra, hogy ismét a szülővárosa csapatának sikereiért küzdjön.
– Először egy izraeli lehetőségről lehetett hallani önnel kapcsolatban. Velük milyen fázisig jutottak?
– Az izraeliek a bajnokság végén megnézték a meccseimet, és egy hazai találkozóra is eljöttek, a Videoton ellen, de akkor éppen nem játszottam – mesélte a Rangadónak Guzmics Richárd. – A Hapoel Tel-Aviv vezetői megbeszélték a menedzseremmel, hogy kimegyek hozzájuk próbajátékra, aztán végül nem hívtak… Nem tudom miért, pedig már össze is pakoltam, úgy készültem, hogy bármelyik pillanatban indulhatok. Hallottam, hogy helyettem végül egy szlovén válogatott játékost igazoltak. Nem tudom, miért nem kellettem.
– Időközben a Győr is bejelentkezett?
– Igen, az ETO vezetői megkeresték a menedzseremet, érdeklődtek, szerették volna, ha odaigazolok, de úgy döntöttem, hogy országon belül nem váltok csapatot, és maradok a Haladásban.
– Jól gondolom, hogy az izraeli lehetőség meghiúsulása miatt némileg csalódott?
– Igen, egy picit csalódott vagyok, de már kész vagyok az újabb meccsekre, eseményekre! Az elsődleges cél, hogy a Haladás jól szerepeljen, és előkelőbb pozícióért tudjunk harcolni, mint amilyenben most vagyunk. Ha ez sikerül, akkor lehet tovább tervezgetni. A saját célom egy külföldi szerződés, de ezt már nem hangoztatom, a sors és a szerencse majd úgyis majd eldönti, hogy meg tudom-e mutatni külföldön.
– A Hapoel és a Győr érdeklődése azt mutatja, hogy a közelmúltban jól teljesített!
– Ez sajnos nem feltétlenül így van! Az előző félévem nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Azon vagyok, hogy a következő két és fél úgy teljen el, ahogy mindenki szeretné. Kovács István személyében egy nagyon jó játékost vesztettünk el, de azt lehet hallani, hogy fogunk igazolni a helyére. Nagyon bízom Artner Tamásban, mert nagyon jó edzőnek tartom. Bízom benne, hogy fel fogja építeni a csapatot, és a mostaninál sokkal jobb helyezésért küzdhetünk tavasszal. Az a legfontosabb, hogy minden meccsre győzelmi céllal menjünk ki, és szolgáljuk ki a szurkolóinkat.