Hírek

Elhalasztják a kapus bemutatóját!

Sztankó Gábort majd akkor ünneplik meg Egerben, ha a többiekkel „végeztek”!

Szerdán játszotta a téli felkészülési időszak első edzőmeccsét az NB II-es Egri FC. A hevesiek a keleti csoporttárs Mezőkövesd-Zsóry otthonában szerepeltek, és 3-0-s vereséget szenvedtek a kétszer hatvanperces találkozón. Az első félidőben Sztankó Gábor állt a vendégek kapujában, aki ősszel is stabil kezdő volt, minden bajnoki meccset végigvédett. Érdekesség, hogy a váci hálóőrnek éppen ma van a 27. születésnapja, de a Rangadó megkeresésére elmondta, hogy nagy ünneplést nem csapnak a csapattársakkal, hiszen ilyen tekintetben a többieknek még komoly elmaradásaik vannak!

– Azért játszottunk ennyit, hogy mindenkinek meglegyen a terhelése – mondta a Rangadó.hu érdeklődésére Sztankó Gábor. – Nem sikerült a legjobban a meccs, így alakult… De ilyenkor még nem az eredmény a legfontosabb. Voltak bízató jelek, a játékunk gördülékeny volt, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a terheléses időszakban napi két edzésünk van. Ilyenkor nehéz mindenhova odaérni, és fejben is frissnek lenni. A lényeg a csapat összképe, amivel szerintem nem volt baj.

– Mi a szokás a csapaton belül, születésnap esetén?
– Nincs semmi különös. Egerben sok új arc van, először nekik kellett bemutatót tartaniuk, a születésnaposok majd csak most jönnek.

– Miből áll egy bemutató?
– Az illető egyedül, vagy egy-két játékossal összeállva megvendégeli a többieket vacsorára, vagy beülünk valahova. Semmi extra, az a lényege, hogy a csapat kicsit jobban, költetlenebben összejöjjön. Most már szinte minden héten fog valaki csinálni, mert még nem értük utol magunkat!

– Tavaly nyáron hosszú idő után távozott Vácról. Bejött a váltás?
– Nagyon kellemes tapasztalataim vannak a várossal és a klubbal kapcsolatban is. Kényszerpályán mozogtam, de teljes mértékben megérte váltani! A csapat is egyre jobb lesz, ahogy egyre többet játszunk együtt, és egyre inkább megismerjük egymást. Az őszi szezon vége felé kezdtünk csapattá formálódni. Így már el lehet kezdeni építkezni.

– Jelentős játékosmozgás várható?
– Ezzel kapcsolatban nem tudok semmi újdonságot mondani, és nem is az én kompetenciám. Elképzelhető, hogy lesznek erősítések.

– Hova érhet oda a végelszámolásnál az Eger?
– Nagyon nagy jóslatokba nem bocsátkoznék, még a fejemre koppintanának, hogy túl nagy a mellényem! Egy biztos: szerintem minden meccsre úgy tudunk kimenni, hogy van sanszunk a győzelemre. Hogy ebből mennyit tudunk megvalósítani, majd meglátjuk. Mindenki ellen van esélyünk a sikerre, éppen ez a Keleti-csoport veszélye, hogy akármelyik együttes akárhol játszik, pontot szerezhet, vagy győzhet! Vannak csapatok, amelyek kicsit fölfelé, illetve kicsit lefelé kilógnak, de ez a csoport azért ilyen erős, mert sok olyan csapat van, amelyek között csak a mentális forma dönt egy-egy meccsen.

Olvasói sztorik