Hírek

A pontszerzés reményében utaznak

Hétfő este Gödöllőre látogat az Admiral-Haladás VSE csapata a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának 13. fordulójában.

Pálmay Tamás, a vasiak edzője tisztában van azzal, hogy ezúttal nem az ő csapata a találkozó esélyese, ugyanakkor mindenképpen ponttal, pontokkal kíván hazatérni a túráról.

Remekel mindkét újonc az NB I-ben! A Gödöllői Bikák 21 pontot gyűjtöttek, legutóbb éppen az egyik bajnokesélyes, a Berettyóújfalu pályájáról távoztak sikerrel. A szombathelyiek produkciójára sem lehet panasz, hiszen elsősorban parádés hazai mutatójuknak köszönhetően immár 20 pontig jutottak. Idegenben eddig nem ment igazán a Haladásnak, ám ezen a rossz szokásukon mindenképpen javítanának a játékosok.

– Nagyszerű gárda otthonába látogatunk, a Gödöllő stílusos futballt játszik – vélekedett Pálmay Tamás, az Admiral-Haladás edzője. – Kiváló, egykoron a válogatottban is szereplő játékosok alkotják az együttest, amelyben most már több fiatal tehetség is helyet kap. Elemeztük a meccseiket, és azt kell mondjam: nem lesz egyszerű dolgunk! Ez azonban nem jelenti azt, hogy feltartott kézzel megyünk a bikákhoz, feltérképeztük a játékukat, és egy kis meglepetéssel készülünk!

A szakember örömmel újságolta, hogy a Berettyóból igazolt Póta Balázs papírjai minden bizonnyal rendben lesznek a mérkőzésre. Koronczai sérült, ő el sem tud utazni a csapattal, Kottán bokája kifordult a csütörtöki tréningen, ám a játékos vélhetően parkettre tud lépni az este nyolc órakor kezdődő összecsapáson.

– Nem mi vagyunk az esélyesek, ám ennek ellenére pontot, pontokat akarunk szerezni. Becsülettel készültek a fiúk, a motivációval nem lesz gond. Reméljük, hogy sikerül folytatnunk a veretlenségi szériánkat – adta ki a vezényszót végül a vezetőedző.

Olvasói sztorik