Hírek

Kapus nélkül maradt a BKV!

Két kapus, Kóré Norbert és Totka Dániel is távozik a BKV Előre csapatából.

Az NB II Nyugati-csoportjában szereplő közlekedésiek megkezdték a felkészülést a tavaszi szezonra. Az első két hétben egy edzés szerepel a napirenden, majd a harmadik héten naponta kétszer tréningeznek a labdarúgók – írja a hivatalos honlap.

Az őszi sérüléshullámot maradéktalanul nem heverte ki az együttes, lesz még olyan játékos, aki nem épül fel a bajnokság folytatásáig. Ennek tudatában nem tétlenkedik a vezetőség. A középpályán szorul megerősítésre a csapat. Lesznek távozók is a keretből: Császár Attila védő, és a két kapus, Kóré Norbert és Totka Dániel is máshol folytatja pályafutását. Az ő megüresedett helyük betöltése is az elkövetkezendő hetek feladata.

Folyik a felkészülési mérkőzések lekötése, egyelőre annyit tudni, hogy az első meccsen január 25-én, szerdán a Promontor utcában az NB III-as Budafoki LC vendége lesz a BKV Előre.

Olvasói sztorik