Hírek

Immár Tatabányán is vége a pihenőnek

Másfél hónapos szünet után kedden, azaz ma kezdi a felkészülést a Duna FC Tatabánya.

Kapcsolódó cikkek

Kiprich József vezetőedző a Rangadó.hu érdeklődésére készségesen, de szűkszavúan elmondta, hogy az NB II Nyugati-csoportjának negyedik helyén álló együttesnél az első hét a rávezetés jegyében telik majd, és a második héttől kezdődik a komoly munka. Január 21-22-én részt vesz a csapat a győri Alufer Kupán, majd a horvátországi Umagba utazik edzőtáborozni, és ott kezdi a felkészülési meccsek sorát is.

A tatabányaiak edzője közölte, biztosan lesz mozgás a játékoskeretben. Vannak, akikre a szakmai stáb nem tart igényt a folytatásban, és olyan is akad, akiért más klub jelentkezett. Természetesen Kiprich Józsefnek vannak kiszemeltjei is, de mivel még senkivel nem tudtak megegyezni, neveket még nem mondott. Csapata játékáról szólva kijelentette, nem igazán ment a beállt védelem elleni gólszerzés, ezen mindenképpen javítani kell a tavasz folyamán.

Olvasói sztorik