Hírek

Idén kezdik az Albert-stadion bontását!

A Ferencváros az MTK-nál, a Csepelnél, a Honvédnál, az Elektromosnál vagy a Puskás-stadionban vendégeskedhet.

Kapcsolódó cikkek

Még az idén elkezdik az Albert Stadion bontását, s a hatósági engedélyek is megvannak ahhoz, hogy az új aréna a jelenlegihez képest kilencven fokkal elfordítva és hátrébb, a telek Gyáli úthoz közelebbi részén épüljön fel.

Springer Miklós, a Ferencváros elnökségi tagja hétfőn az egyik sporttelevízió reggeli műsorában azt is elmondta, hogy bár az állam az előző év végén visszavásárolta az Üllői út és a Könyves Kálmán körút sarkán található ingatlant Kevin McCabe-től, és annak vagyonkezelési joga ötven évre a Fradiváros Vagyonkezelő Zrt.-hez került, a területtel kapcsolatos számos részletkérdés azonban még nincs megoldva.

– Még nem mértük fel pontosan, hogy mennyibe fog kerülni ötven éven át a létesítmény fenntartása – mondta Springer. – Nincs tisztázva az sem, mi lesz a sorsa a visszavásárolt ingatlanon található egyéb létesítményeknek, például a birkózócsarnoknak, valamint a pálya környéki területeknek.

Springer utalt rá, hogy az Üllői úti pálya üzemeltetése, karbantartása nem kevés pénzbe kerül, ezért a fennmaradó területen olyan létesítményt kell építeni, amely pénzt is hoz a klubnak. Az elnökségi tag szerint az építéshez a Ferencvárosnak nincs elegendő pénze, ezért mindenképpen magántőke bevonására lesz szükség. Ennek mértékével kapcsolatban azonban konkrét összeget nem kívánt mondani.

Az elnökségi tag szerint biztos, hogy a jelenlegi Albert-stadion bontását még az idén elkezdik, mert tudomása alapján erre továbbra is rendelkezésre áll a költségvetésben elkülönített egymilliárd forint. Ezen kívül a hatósági engedélyek is megvannak ahhoz, hogy az új aréna a mostanihoz képest kilencven fokkal elfordítva és hátrébb, a telek Gyáli úthoz közelebb fekvő részén épüljön fel.

Azzal kapcsolatban, hogy a Ferencváros hol játssza majd hazai bajnoki mérkőzéseit az építkezés ideje alatt, több lehetőség is szóba került.

– Az biztos, hogy csak budapesti helyszín kerülhet szóba, elsőként természetesen a Puskás-stadion, ha annak bontását mégsem kezdik el. Ezen kívül még esetleg az MTK-pályáról, a csepeli stadionról, a Honvéd-pályáról és a Latorca utcáról lehet szó – mondta Springer Miklós. Hozzátette, szerinte a Hidegkuti-stadion közelsége, megközelíthetősége és befogadóképessége alapján ideális megoldás lenne abban esetben, ha a Puskás-stadiont lebontanák.

Springer végül beszélt arról is, hogy hosszú évek után azok a marketingjogok is visszakerülhetnek a zöld-fehér egyesület tulajdonába, amelyeket eddig Várszegi Gábor cége birtokolt, de kiemelte, hogy az ezekről folytatott tárgyalásokból egy forduló még hátravan.

Fürjes Balázs, a stadionépítkezés megvalósításáért felelős kormánybiztos a Népszabadságnak az FTC visszatéréséről elmondta, óvatos, ezért határidőt csak a közbeszerzés lezárulta után, a kivitelezési szerződés megkötésekor mond. Kiemelte: kisebb csoda volna, ha 2013 végére elkészülne az új aréna, de az is nagyon nagy eredmény lesz, ha az FTC az Üllői úton kezdi a 2014-es tavaszi szezont.

Olvasói sztorik