Hírek

Az őszinél is nehezebb lesz a tavaszi idény

A Berettyóújfalu remek helyzetből várhatja a bajnokság folytatását, hiszen őszi teljesítményének köszönhetően a tabella élén áll.

Hétfőn folytatódik az élvonalbeli teremlabdarúgó-bajnokság alapszakasza. A Mezei-Vill FC Berettyóújfalu csapatánál decemberben is csak az ünnepek alatt pihentek, egyébként készültek közeljövő feladataira – írja a haon.hu.

– Nem volt semmi gond a felkészüléssel, mindenki egészséges, bár kissé fáradt, hiszen keményebb munkát végeztünk, ami a hosszú távú célok érdekében volt szükséges – árulta el Turzó József vezetőedző.

A téli szünetben két játékos érkezett Berettyóújfaluba: Togoi Victor, valamint fél évre a DEAC Armadától kölcsönbe Szécsi Barna. Szintén ketten távoztak: Póta Balázs és Nagy Roland.

A korábban szalagszakadást szenvedett két játékos közül Nagy Tamás – aki a szezon végén már pályára léphetett – egyelőre napi egy edzésen vesz részt, mivel az izomzata a vártnál kissé lassabban fejlődik, Rábl János pedig ugyancsak a csapattal tréningezik. Közülük Nagy már szerepelhet meccseken, Ráblnak azonban egyelőre nem engedték az orvosok a játékot.

A fiatal mester folytatta azt a munkát, amelyet nyáron megkezdett az alakulatnál, s mint megjegyezte, a taktikai sémába illő játékosokat igazoltak a szünetben. Hétfőn a tabella ötödik helyén álló Gödöllői Bikák alakulata látogat a bihari városba.

– Remélem, a sok elvégzett munka eredménye minőségi fejlődés lesz, és sokkal eredményesebbekké válunk. Bízom benne, hogy a játékosok készségszintre emelik mindazt, amit eddig gyakoroltunk – mondta Turzó József. – Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, Gödöllőn sok a rutinos, volt válogatott játékos, s a tőlünk télen távozó Nagy Roland is őket erősíti immár. Az utolsó fordulóban pedig megszorították az Aramist is. Ennek ellenére természetesen szeretnénk nyerni, remélem, bizonyítjuk, hogy jobbak vagyunk.

Olvasói sztorik