Hírek

Brazil védő érkezhet a Videotonhoz

Eltérő a fehérvári és a ciprusi klub álláspontja André Alves ügyében.

Kapcsolódó cikkek

Ciprusi lapértesülések szerint az Omonia Nicosia és a Videoton FC álláspontja eltérő André Alves, a fehérvári bajnokcsapat brazil gólvágójának átigazolása ügyében – írja a Fejér megyei Hírlap.

Az Omonia már most szeretné a nyárig érvényes szerződéssel rendelkező Alvest a soraiban tudni, ám az általa ajánlott és a Videoton által kért összeg között 100 ezer euró az eltérés. Közben kiderült, hogy Czvitkovics Péter csapata, a belga Kortrijk is szívesen szerződtetné a brazilt!

Szintén a Videotonnal kapcsolatos információ, amely szerint könnyen elképzelhető, hogy Anderson Oliveira Almeida személyében egy 31 éves, brazil védőt igazol Portugáliából a Videoton FC. Erről a portugál O Jogo számolt be. Almeida jelenleg a Setúbal futballistája, hat évvel ezelőtt a Vasco da Gamából vágott bele a légióskodásba, játszott Görögországban és Cipruson is. A fehérváriakén kívül is van ajánlata, a Videoton mellett elsősorban az európai közelség szólhat, ellenben a kínai rivális klub anyagilag lehet vonzóbb.

A portugál Vitória de Setúbal együttesét a téli átigazolási szezonban mindenképpen elhagyná, annak ellenére, hogy a tizenhárom bajnoki forduló alatt tizenkétszer a kezdőben kapott lehetőséget, és végig a pályán volt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik