Hírek

Sztárok fociznak a gyerekekért

Nyilasi Tibor, Détári Lajos, Véber György és Várhidi Péter is pályára lép az ezúttal is sztárok sorát felvonultató jótékonysági Gabora Gálán, szombaton, a salgótarjáni sportcsarnokban.

A focigálát már huszadszor rendezik meg, a bevételt minden évben egy-egy gyermekintézmény kapja. A húsz év alatt közel hatvanmillió forint gyűlt össze a gálák bevételeiből.

Gabora János az MTI-nek kedden elmondta: idén a salgótarjáni Beszterce lakótelepi általános iskola a kedvezményezett, a pénzből az iskola sportudvarát szeretnék felújítani.

A főszervező úgy fogalmazott: ebben az elanyagiasodott világban a részt vevő csapatok a saját költségükön jönnek, és nem kérnek semmilyen juttatást. A hetvenszeres válogatott úgy izgul, mint az első válogatottsága alkalmával, vagy a világválogatott már hetekkel korábban érdeklődik, hogy teltház lesz-e, kikkel kerültek egy csoportba – tette hozzá Gabora János, aki a rendezvényért az utóbbi tíz évben a Salgótarján Sportjáért, a Salgótarján Gyermekeiért és Ifjúságáért, és Nógrád megye Príma-díját is elnyerte.

Az idei gálán 11 csapat szerepel majd. Az A-csoportban a Ferencváros, az MTK és a Pécsi MSC, a B-csoportban a Győri ETO FC, a Hotel Salgó és az Újpest FC. Bemutató- és gálamérkőzéseket játszik a Sport TV és a Játékvezetők csapata, a Coca-Cola Válogatott, a Gyöngyös Prompt és a Gabora Team.

A Salgótarjánban legnépszerűbb és mindig teltházas sporteseményen pályára lép többek között Ebedli Zoltán, Lipcsei Péter, Vincze Ottó, Kuttor Attila, Hajszán Gyula, Illés Béla, Halmai Gábor, ifj. Dárdai Pál, Bodnár László, Szlezák Zoltán, és Mészöly Géza is. A Sport TV második alkalommal, és teljes csapattal érkezik Salgótarjánba. A bírók csapatát erősíti Kassai Viktor és Oláh Gábor.

A gála játékvezetői: Arany Tamás, Ábrahám Attila, Tóth István és Varga Gábor. A Gabora Gálát eddig legtöbbször, tízszer a Ferencváros csapata nyerte, a legutóbbit viszont az Újpest, amely először diadalmaskodott a jótékonysági rendezvényen.

Olvasói sztorik