Hírek

Összeállt a DVSC felkészülési programja

Hétfőn kezdi a felkészülést az élvonalban veretlenül listavezető Debreceni VSC-TEVA, amely elsősorban külföldi csapatokkal játszik edzőmérkőzéseket.

Kapcsolódó cikkek

A debreceni játékosok számára lassan vége a pihenőnek, hétfőn ugyanis megkezdődik a felkészülés a tavaszi szezonra. Kondás Elemér vezetőedző a klub hivatalos honlapjának elmondta, hogy az első nap délelőttjén sportorvosi vizsgálaton vesznek részt a labdarúgók, majd másnap már edzés is lesz. A hét második fele a különböző kondicionális tesztekről szól majd. Szombaton egymás közti játékkal zárul a hét.

A felkészülés második hetében többnyire napi két tréning vár a csapatra, január 21-én pedig sor kerül az első edzőmérkőzésre is. Fontos szempont volt, hogy erős ellenfelekkel játsszon felkészülési találkozókat a DVSC, mert a megfelelő mérkőzésterhelést csak így kaphatják meg a játékosok. Február 2-án indul a gárda Törökországba, ahol tíz napig edzőtáborozik.

A Debrecen felkészülési programja
Január 9. a felkészülés kezdete
Január 14. egymás közti játék
Január 21: edzőmérkőzés
Január 28: Debrecen – Tatran Presov (szlovák)
Február 2-12. edzőtábor Belekben (Törökország)
Február 5. Debrecen – Irtisz Pavlodar (kazah)
Február 5. Debrecen – Jablonec (cseh)
Február 8. Debrecen – Steaua Bukarest (román)
Február 8. Debrecen – FC Iljicsevec Marjupol (ukrán)
Február 11. Debrecen – Slovacko (cseh)
Február 11. edzőmérkőzés
Február 17. Debrecen – FC Kosice (szlovák)
Február 18. Debrecen – FC Bihor (román)
Olvasói sztorik