Hírek

Hat fiatal került a Honvéd keretében

Január 9-én Vécsei, Baráth, Czár, Moga, Vernes és Erdélyi is a felnőtt csapatnál kezdi a felkészülést.

Supka Attila hat fiatalnak ad lehetőséget a tavaszi felkészülés során, hogy beverekedjék magukat a felnőtt keret tagjai közé – írja a Budapest Honvéd honlapja.

– Képességeik megvannak ahhoz, hogy a kerettagságot, vagy a csapatba kerülést kiharcolják. A lehetőséget megadjuk nekik, a többi rajtuk múlik. Bízom benne, hogy élni fognak vele – mondta Supka Attila vezetőedző.

Erdélyi László csereként már játszott az NB I-ben, ennek ellenére teljesen új fiúnak számít a keretben. Az elmúlt időszakban bokasérülés miatt nem játszhatott, de mára már rendbe jött. A 18 éves csatár agresszív, gólerős játékával hívta fel magára a figyelmet. 2009-ben az U17-bajnokság gólkirálya lett. Tagja volt annak a csapatnak, amely 2010-ben megnyerte a Puskás-Suzuki Kupát.

A 18 éves Vécsei Bálint a Magyar Futball Akadémia növendéke, a korosztályos válogatott alapembere. A 185 centiméter magas középpályás fizikai mutatói, technikai tudása és játékkészsége alkalmassá tette, hogy az NB I-es keret tagja legyen. Tavaly májusban már bemutatkozott az első osztályban, eddig összesen három élvonalbeli meccset játszott. A 2009–2010-es szezonban az MLSZ az év utánpótlás (U17) labdarúgójának választotta.

Sergiu Mogát egy súlyos sérülés akadályozta abban, hogy bejátssza magát a csapatba. Tavaly februárban mutatkozott be az NB I-ben, egy súlyos sérülés miatt azonban le kellett cserélni. A fiatal védő oldal- és keresztszalag-szakadást szenvedett, ami féléves kihagyást jelentett. Sérülése előtt állandó tagja volt a román korosztályos válogatottnak.

Czár Richárd már az év végén is a felnőttekkel készült, és mivel a szakvezetés elégedett volt vele, tavasszal is számítanak a középpályásra. Szintén az akadémián nevelkedett. 2010 novemberében játszotta első NB I-es mérkőzését. A baloldalon lehet hasznos tagja a Honvédnak. Többi társához hasonlóan ő is korosztályos válogatott. Nevéhez fűződik az első akadémista által szerzett gól a felnőtt csapatban, Siófokon talált a hazaiak hálójába.

Vernes Richárd a 2010–2011-es siófoki évzárón játszotta első NB I-es meccsét. A támadó középpályás tavaly július végén játszott a Vasast 4-0-ra legyőző csapatban, de sérülés miatt le kellett cserélni. Ő is tagja a korosztályos válogatottnak.

A kiszemeltek közül egyedül Baráth Botond nem mutatkozott még be az első osztályban. A védő a jobb oldalon, és belül is jó teljesítményre képes. Az NB II-es csapat oszlopos tagja. Mogához hasonlóan Baráth is egy sérülés miatt maradt le a kerettagságról, egy edzőmeccsen külboka-repedést szenvedett.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik