Hírek

Meg akarnak egyezni Várszegivel is

A Ferencváros vezetősége hamarosan lezárná a korábbi tulajdonossal a vitás kérdéseket.

Az FTC labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság vezérigazgatója, Orosz Pál szerint fontos, hogy magyar anyanyelvű fiatalokkal erősítsenek. A klub szerdán visszavásárolta a futballcsapat részvényeit Kevin McCabe-től. Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a Magyar Hírlapnak nyilatkozva kijelentette: ez az óriási lépés erősíti a klub egységét.

– Ez a lépés erősíti a klub egységét, összetartását is, hiszen a labdarúgó-szakosztály eddig az egyesülettől úgymond különálló rész volt – vélekedett Orosz Pál. – Úgy tudom, a klubvezetés a lehető legrövidebb időn belül, tehát már januárban leül Várszegi Gáborral, hogy azok a jogok is visszaszálljanak az egyesületre, amelyeket ő birtokol. Azt hiszem, ezt a januártól hatályba lépő törvények lehetővé teszik.

A játékoskeret változásairól a klubvezető elmondta: sok tárgyalás van folyamatban.

– Aláíráshoz közeli megállapodás előtt vagyunk a szegedi Batik Bencével, Orosz Márkkal, valamint Svájcból érkezik haza hozzánk Busai Attila. Szakmai igazgatónk, Détári Lajos a fiatalokat helyezi előtérbe, és ami szintén lényeges, sőt nagyon fontos, hogy a kiszemeltek magyar anyanyelvűek. A korábbi válogatott Bodnár Lászlóval nem tárgyaltam.

Olvasói sztorik