Általában a szokásosnál is feszültebbek a játékosok, az edzők, a klubvezetők, de talán még a szurkolók is a bajnoki szezonkezdés, vagy újrakezdés előtt. A fokozott drukk annak a közkeletű vélekedésnek szól, miszerint egyáltalán nem mindegy, hogyan rajtol egy csapat! De tényleg befolyásol valamit az első, vagy az első néhány meccs? A jó start szárnyakat ad, a rossz pedig hónapokra, vagy talán egy egész idényre visszavethet egy együttest? A Rangadó.hu legújabb összeállításában ennek jártunk utána, mert bár a júliusi szezonkezdés lassan már fél éve múlt idő, a márciusi újraindulás „vészesen” közeleg!
Módszertanunkról annyit, hogy átnéztük mind a 16 csapat esetében először is az első mérkőzést, illetve értékeltük az első három meccs eredményét is.
Debrecen–Vasas 5-2
A 2011–2012-es OTP Bank Liga nyitómeccse rögtön remek példát szolgáltat arra, hogy a rajt bizony komolyan képes befolyásolni a folytatást! A hajdúságiak azóta sem kaptak ki, veretlenül vezetik a tabellát, míg az angyalföldiek augusztus végén nyertek először, de azt követően is csak kétszer, így a 12. helyen szerénykednek, két pontra a kiesőhelyről.
Diósgyőr–Zalaegerszeg 4-1
Egy újabb kiváló példa! Az újonc borsodiak az ötödik helyen telelnek, nyolcszor nyertek, és számos emlékezetes meccset vívtak az ősz, illetve a tél folyamán. A zalaiak egyedüli nyeretlenként, hat ponttal a táblázat legutolsó helyén állnak, tíz egységre vannak a bennmaradást jelentő pozíciótól.
Pécs–Haladás 1-0
A harmadik példa is stimmel! A baranyaiak és a vasiak találkozásából egy gyönyörű null-null lehetett volna, ha Halmosi Pétert nem állítja ki a játékvezető, és a csereként beálló Horváth Zsolt nem szerzi meg a győztes gólt a pécsieknek. De mivel így történt, a kiszenvedett siker óriási lökést adott a PMFC-nek, amely augusztus 20-án kapott ki először, de összességében is csak három kudarcon van túl, ez a második legkevesebb a mezőnyben. A baranyaiak a hatodik helyen állnak, a szombathelyieknek viszont csak a 11. pozíció jutott, ami nem is csoda, hiszen az ötödik fordulóban nyertek először, és eddigi 17 meccsük közül mindössze négy alkalommal tudtak győzni. Két pont választja el őket a kiesőhelytől.
Újpest–Pápa 0-1
Alapvetően ez a meccs is igazolja a „jó rajt aranyat ér” mondás igazságát, hiszen a pápaiak az ötödik fordulóban kaptak ki először. Addig tíz pontot gyűjtöttek, tehát lendületbe jöttek a remek kezdés hatására. Most 15 pontjuk van, ami bizony azt jelenti, hogy ez a lendület alaposan megtört! A téli szünetet kiesőhelyen töltik! Az újpestiek sokáig gólt sem lőttek, az első sikerükig a nyolcadik fordulóig, szeptember tízedikéig kellett várniuk, de aztán szépen lassan, de tényleg nagyon lassan elindultak felfelé. Most a tízedik helyen tanyáznak, de ők is csak két pontra vannak a kiesőhelytől, éppen az ott szerénykedő Pápától!
Honvéd–Győr 1-2
A Győr esetében bejött a remek kezdés, hiszen a kisalföldiek a tízedik fordulóban, szeptember végén kaptak ki először. Most négy vereséggel az előkelő második helyen állnak. A Honvéd a legkirívóbb ellenpélda ebben az összeállításban! Az elképzelhető legrosszabb forgatókönyv egy idénykezdetre a hazai vereség! Hát a kispestiek belehúztak, hiszen 1-0 után kihagytak egy tizenegyest, majd kaptak két gólt, és odahaza elvesztették első meccsüket. Igen ám, de kirúgták magukat, mint az angol szövet, következő három meccsükön egyaránt négy gólt lőttek, és csak a hatodik körben vesztettek legközelebb, a téli szünetre pedig beértek a negyedik helyre.
Kaposvár–Ferencváros 2-2
Jó kis meccs volt, látványos, élvezetes, eseménydús, gólgazdag! Nem úgy, mint a két együttes további szereplése, amely meglehetősen gyatrára sikeredett. A somogyiak szinte csak döntetlent voltak képesek játszani (11) és sokáig kiesőhelyen álltak. Az FTC a nyolcadik fordulóban nyert először, és csak október közepén tért igazán magához.
Paks–Kecskemét 3-2
Hiába nyert egy emlékezetes meccsen a legutóbbi ezüstérmes Paks, a folytatás nem a terveknek megfelelően sikeredett, hiszen a tízedik forduló után például csak a 11. helyen állt a csapat, és most is csak a nyolcadik. A Kecskemét eddig idénye is felemás volt, jelenleg a hetedik helyen állnak az alföldiek.
A Siófok–Videoton meccset elhalasztották
A Balaton-partiak először Pápán léptek pályára, és 2-0-ra kikaptak, mégsem mondhatjuk, hogy rosszul rajtoltak, hiszen kisvártatva megverték az Újpestet és a Kaposvárt, illetve pontot szereztek a Debrecen, a Paks és a Videoton ellen. Ezután azonban jött egy alapos visszaesés, ami azt eredményezte, hogy sokáig kiesőhelyen állt az együttes. A címvédő fehérváriak első bajnokijukon – játékvezetői segítséggel – 4-0-ra megverték a Paksot, ennek ellenére eleinte botladoztak! Kikaptak Kaposváron, Debrecenben, Kispesten, aztán Győrben, és odahaza a Kecskeméttől is. A folytatás már jobban sikerült, hiszen a csapat jelenleg tíz győzelemmel a harmadik helyen áll.