Hírek

Kis karácsony nagy élményekkel Győrben

Körülbelül háromszáz gyerek és szüleik jelenlétében tartotta meg hagyományosnak mondható karácsonyi ünnepségét az ETO Futsal Club.

Az ünnepséget megelőző sajtótájékoztatón Dr. Drucskó Zoltán ügyvezető elnök évértékelésében elmondta, hogy sikeres esztendőt zárt az egyesület, amely magyar szinten mindent megnyert, és jó úton halad afelé, hogy ismét begyűjtse ezeket a címeket, és az UEFA Futsal Cup-on felülmúlva előző évi teljesítményét, Európa tíz legjobb csapatáig menetelt.

Az elnök kitért arra is, hogy a klub megalakulásakor felülről kezdték el építeni a piramist, kialakítva egy elit kirakatcsapatot, de mára már az alap is elkészült, hiszen a magyar utánpótlás-bajnokság mind az öt korosztályában elindultak csapataik, sőt háromban őszi elsők, a másik két korosztályban dobogósak a gyerekek!

David Tóth, a Nemak Kft. ügyvezető igazgatója vette át a szót, hiszen az utánpótlás szponzoraként cégének köszönhetőek az elért kimagasló eredmények. Örömének adott hangot az elért pozíciók miatt, és kitartást, kemény munkát kért a további jó eredmények eléréséhez.

Mire véget ért a sajtótájékoztató, benépesedett a Magvassy Mihály Sportcsarnok nézőtere, hiszen körülbelül háromszáz gyerek és szüleik zajos készülődése mellett vette kezdetét a második futsal karácsony. Az ETO saját utánpótlása mellett a Nemak Kupán résztvevő iskolák tanulói és testnevelő tanárai is képviseltették magukat és várták a meglepetés ajándékokat!

Az első csapat játékosai személyesen is részt vettek az ünnepségen, és a későbbiek folyamán fontos szerephez is jutottak az esemény menetében. Az uruguayi légiós, Mincho a télen hazautazott, de elutazása előtt úgy döntött, hogy szeretett klubjánál díjat alapít. Méghozzá vándordíjat, amelyet minden évben a legjobb utánpótlás-játékos kaphat meg. 2011-ben a klub vezetőinek, edzőinek választása Bárdosi Hunor Edmondra esett, aki már az első csapat keretének tagja, de ebben az évben játszott az U19-es és az NB II-es csapatban, részt vett a Lukács iskola csapatával a Nemak Kupán, megszerezte első NB I-es gólját és gólt lőtt az UEFA Futsal Cup-on is.

Olvasói sztorik