Hírek

Bővülhet a Spartacus tulajdonosi köre

Január elején bővülhet a nyíregyházi futballklub tulajdonosi köre. December végén újabb tárgyalás következik, akkor válhat véglegessé a terv.

Csütörtökön a fővárosban találkoztak a Nyíregyháza Spartacust működtető gazdasági társaság tulajdonosai. Mint ismert, a főtulajdonos 90 százalékkal a Faragó Attila vezette Híd Zrt., míg öt-öt százalékkal bír Karakó Ferenc és Popovics Sándor.

– A megbeszélés eredményeként hamarosan strukturális változás áll be a klubot működtető gazdasági társaságban – mondta Popovics Sándor a szon.hu érdeklődésére. – Számomra megnyugtató volt hallani, hogy egy befektetői csoport be akar szállni a Spartacus működtetésébe. Hogy kik ők, az egyelőre nem publikus, de a csütörtöki megbeszélés alapján feltétlenül biztató az, hogy akár már január elején komoly összeggel válhatnak a tulajdonosi kör tagjaivá, és ezzel rendezhetjük a fennálló tartozásokat. A két ünnep között lesz még egy újabb megbeszélés, remélhetőleg ezt követően már konkrétumokkal tudok szolgálni.

Olvasói sztorik