Hírek

Színvonalas felkészülést tervez a Gyirmót

Az NB II-es csapat horvátországi edzőtáborozással készül majd a bajnoki folytatásra.

A felkészülési program január negyedikén kezdődik és tartalmasnak ígérkezik. Szerepel benne több hazai, NB I-es csapat elleni edzőmérkőzés, egy teremtorna, és horvátországi edzőtábor is. Január elején napi egy, majd napi két edzéssel, napközis rendszerben tréningezik a kisalföldi együttes. A harmadik hétvégén a csapat részt vesz Győrben a Horváth Ferenc-emléktornán, az Alcufer Kupán – írja a klub honlapja.

Az első felkészülési mérkőzését január 25-én játssza a Gyirmót FC a Sopron ellen, Ausztriában, majd január 28-án az Újpesttel találkozik Telkiben. Január 30-án Horvátországba, Novigradba utazik a másodvonalbeli együttes, tíznapos edzőtáborba. Itt négy vagy öt felkészülési mérkőzés szerepel a tervek között, külföldi csapatok ellen, és elképzelhető, hogy az ugyancsak itt táborozó Kecskeméttel is összecsap a Gyirmót.

Február 11-én Szombathelyen játszik a társaság a Haladással, ezt követően pedig Győrben fogadja a Vasast, február 16-án. Az utolsó edzőmérkőzését február 18-án, vagy 19-én játssza a Gyirmót, de itt az ellenfél még ismeretlen. A csapat február 25-én, hazai pályán fogadja az Ajkát a 16. fordulóban. Amennyiben az időjárás miatt halasztani kell a bajnokit, úgy a Veszprém csapatával játszanak edzőmérkőzést a kisalföldiek.

Olvasói sztorik