Hírek

Egyre többen kívánnak vallomást tenni!

Több személy és meccs van még képben, amelyek még nem váltak publikussá.

A fogadási csalások nyomozása során eddig gyanúba került 13 manipulált mérkőzés és 16 gyanúsított személy még csak részeredménynek tekinthető, hiszen a közelmúlt eseményei hatására egyre többen jelentkeznek be az ügyészségen, hogy vallomást kívánnak tenni – mondta Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

A szóvivő az egyik sporttelevízió reggeli adásában kijelentette: nem csak üres frázis, hogy a nyomozás továbbra is nagy erőkkel, széles körben és nemzetközi szinten folyik. Labdarúgó hasonlattal élve úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi állás olyan részeredmény, amelynél maga a mérkőzés vezetője sem tudja, hogy meddig tart a meccs. Fazekas Géza hozzátette, hogy az ügy nagy médianyilvánossága, illetve az eddigi események hatására egyre többen jelentkeznek az ügyészségen, hogy vallomást kívánnak tenni, s meg akarják osztani azokat az információkat, amelyek a rendelkezésükre állnak, akár az eddigiekkel, akár pedig olyan eseményekkel kapcsolatban eddig még senkit sem gyanúsított meg az ügyészség.

– Több személy és mérkőzés van jelenleg is képben. Ezek akkor válnak majd publikussá, ha a megalapozott gyanút valakivel már közöltük – fogalmazott szóvivő, aki hangsúlyozta, hogy jövőre vonatkozó kérdéseket továbbra is kénytelen elhárítani.

Fazekas Géza cáfolta azt az értesülést, hogy a magyarországi nyomozás egy olyan lista alapján indult el, amelyen 200 labdarúgó neve szerepelt.

– Ezt Aczél Zoltán ügyvédje dobta be a sajtóba, s ezt mind az MLSZ, mind a főügyészség határozottan cáfolta – jelentette ki, majd hozzátette, hogy a hazai szálak felgöngyölítése azután indult el, hogy az MLSZ-nek voltak információi a gyanús meccsekről, s ezek döntően a bochumi ügyészség vizsgálatából táplálkoztak.

A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi fogadási csalások egy nemzetközi bűnszövetkezet szervezésében történtek.

– Egyre jobban körvonalazódik egy olyan nemzetközi bűnszervezet, amely egy távol-keleti központtal működik, és gyakorlatilag olyan jól strukturált, hogy Európában is több országban voltak úgymond helyi rezidensei. Az egyik ilyen személy volt az a K. Zoltán, akit még az első letartóztatatási hullámban fogtunk el, s jelenleg is előzetes letartóztatásban van – mondta Fazekas Géza.

A bűnszervezet működését is ismertette a szóvivő!

– A magyarországi szervezet felkínált a nemzetközi szervezetnek mérkőzéseket, hiszen nyilván mindenkinek megvolt a maga kapcsolati hálója – árulta el Fazekas. – Ezen keresztül felmérték úgymond a piacot, hogy mely mérkőzéseket, játékosokat, vagy éppen bírókat lehet sikeresen manipulálni, és miután felkínálták a központnak az adott mérkőzést, s ott gyakorlatilag, mint egy jól működő vállalatnál, cél-haszon elemzés alapján eldöntötték, hogy megteszik-e a fogadást az adott mérkőzésre vagy sem, manipulálják vagy sem. Amennyiben a döntés pozitív volt, ekkor indult be a folyamat, s ekkor jutott el a labdarúgókig, vagy adott esetben a bírókig ez a történet. A vesztegetés összege attól függött, hogy milyen tétekről és milyen szintű mérkőzésről volt szó.

A szóvivő kiemelte, hogy büntetőjogi szempontból nem az a fontos, hogy mekkora a vesztegetés összege, hanem az, hogy valaki milyen pozícióban fogadja el a pénzt:

– Ha focistaként, az még csak gazdasági vesztegetésnek számít alapesetben, ha viszont edzőként, akkor már önálló intézkedésre jogosult személynek számít a büntetőjog szerint, és ezért sokkal súlyosabban bűnös – jelentette ki Fazekas Géza, majd hozzátette, hogy minden esetben a megvesztegetett személyt bünteti súlyosabban a törvény, s a tételkeret három év szabadságvesztéstől indul és gazdasági vesztegetés esetén elmehet 10 évig.

Fazekas Géza azt is hangsúlyozta, nem mind a 16 gyanúsítottat gyanúsítják azzal, hogy tagjai lettek volna az említett nemzetközi bűnszövetkezetnek:

– Aczél Zoltánnal sem közöltünk ilyen gyanút, az ő esetében kétrendbeli, öt-tízéves szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményről van szó” – fogalmazott a szóvivő.

Olvasói sztorik