Hírek

Feltámadó nagycsapatok

Irány a Bundesliga! Hiszünk a Dortmundnak és a Hamburgnak!

[subhead]Hamburg-Augsburg 1![/subhead]
[p]A feljövőben lévő Hamburg nem botlik meg, és legyőzi az újoncot a szombat délutáni mérkőzésen. Nem kizárt az sem, hogy kettő lesz közte![/p]
[p]A Bundesligában az utolsó őszi fordulót rendezik, és az általunk választott ütközetnek nagyon nagy jelentősége van: amelyik alakulat nyer, fellélegezhet egy kicsit, ha iksz lenne a végeredmény, úgy mindkét brigád zaklatottan tölthetné a téli szünetet. Tehát az iramra nem lehet majd panasz, két, felettébb motivált tizenegy feszül majd egymásnak![/p]
[p]A Hamburg rémálomszerűen kezdett a szezonban: az első hat fordulóban mindössze egy ikszet sikerült összehozniuk Guerreróéknak. Aztán a Stuttgart otthonában aratott győzelmet követően magára talált a brigád, elsősorban idegenben! Szeptember dereka óta nem talált legyőzőre vendégségben, és az Imtech Arénában is csak egyszer botlottak a piros-fehér-kékek. Thorsten Fink együttese tehát remek formában van, az elmúlt 8 játéknapon 14 pontot hoztak össze Tescéék.[/p]
[p]Most a 13. pozícióból várják a folytatást, 18 pontja van, idegenben és odahaza egyaránt 2-3-3-as mutatót produkált. A múlt héten Mainzban vizitált a társaság, és értékes ponttal tértek haza Aogóék (0-0). Előnyük az osztályozós helyen álló Nürnberggel szemben mindössze három pont, tehát azért nem dőlhetnek hátra Jansenék. A motivációval tehát nem lehet probléma.[/p]
[p]Az Augsburg újoncként vágott neki a bajnokságnak, és bizony nincs könnyű dolga a brigádnak: jelenleg is kieső helyen áll (17.), 16 fellépésén 14 egységet sikerült betakarítaniuk. Vendégségben 1-2-5 a mérlege (Mainzban nyertek még október közepén), a gólarányuk pedig a túrákon 6-16. Az elmúlt három kirándulása azonban rosszul sikerült Davidséknak. Jos Luhukay alakulata azonban hazai környezetben elkezdte gyűjtögetni a pontokat: négy mérkőzés óta nem kapott ki, sőt, a Mönchengladbach és a Wolfsburg is megadta magát az újoncnak! [/p]
[p]Helyzete nem reménytelen, ugyanis biztos bennmaradást érő pozíciótól mindössze egy egység a lemaradása. Ha nyer, több gárdát is megelőzhet. Kell ennél nagyobb motiváció? Szerintünk nem![/p]
[p]A két lelkes alakulat összecsapásából szerintünk a hazaiak jönnek ki jobban! Meggyőződésünk, hogy a pontok a kikötővárosban maradnak, és azt sem zárjuk ki, hogy a végén kettő lesz a különbség! [/p]

[subhead]Freiburg-Dortmund 2![/subhead]
[p]A nemzetközi porondtól búcsúzott Dortmund három ponttal tér haza a sereghajtó otthonából. A bajnoknak nem szabad hibáznia![/p]
[p]A téli pihenőre készülő Freiburgnál alig várják már a szünetet. A piros-feketék pocsékul teljesítettek a szezonban, 16 mérkőzésen 13 pontot szerezve az utolsók. A badenova-Stadionban 2-2-4-es sort virítottak Cisséék, A Wolfsburgot és a Mönchengladbachot teperték le a fiúk, ám a sikerek nem mostanában születtek. Marcus Sorg alakulata novemberben futott egy egészen jó szériát, négy meccsen veretlen maradt, ám a múlt héten Kölnben könnyen megadta magát a társulat. Egy győzelemmel előzhetnének Makiadiék, ám erre most nem merünk fogadni…[/p]
[p]Sokkal inkább a Dortmund sikerére, hiszen a sárga-feketék már túltették magukat a BL-búcsún, és a sérültjeik is kezdenek felépülni. A bajnok jelenleg a 2. helyen áll 31 ponttal. Jobb pozícióból is várhatná a folytatást, ha idegenben határozottabb volna: 3-2-2-es mutató azért szerénynek tűnik. A formájuk elfogadható, az elmúlt 10 fordulóban nem találtak legyőzőre, ám néhány váratlan iksz így is becsúszott. Mint például legutóbb otthon a Kaiserslautern ellenében (1-1). Götzéék tapadni akarnak a Bayernre, ehhez pedig csakis a győzelem az elfogadható eredmény.[/p]
[p]Tavaly sikerült mindhárom pontot elhoznia a sárga-feketéknek Freiburgból. És szerintünk az idén is eredményes kirándulást tesznek Kagawáék. Húzzuk be a 2-est, hiszen a Borussia lényegesen jobb csapat aktuális riválisánál![/p]

Olvasói sztorik