Hírek

Öt játékossal bővül Rákóczi kerete

Mindannyian a rendkívül sikeres NB III-as együttestől érkeznek az első csapathoz.

[p]Távozókról és érkezőkről továbbra sincs hír, mégis tudott új információkkal szolgálni a klub honlapjának olvasói számára a Rákóczi FC ügyvezető elnöke, Illés János.[/p]

[p]– A hét közepén a klubvezetés és a szakmai vezetés értékelte az elmúlt hónapok történéseit, és úgy döntöttünk, hogy a remek őszt produkáló NB III-as együttes öt tagja is az első csapattal kezdheti meg a felkészülést január elején – mondta a klubvezető. – Horváth Tamás, Major Ádám, Fenyvesi Olivér, valamint két afrikai légiósunk, Mustapha és Haruna kapja meg a lehetőséget a további bizonyításra. Hivatalos megkeresés egyetlen labdarúgónkkal kapcsolatban sem érkezett. Ha mégis lesz kérője valakinek, akkor annak függvényében változhat a keret összetétele.[/p]

[p]A 19 éves középpályás, Fenyvesi Olivér nyáron a Vasastól került Kaposvárra. Major és Horváth egyaránt húszéves, mindketten a kaposvári utánpótláscsapatokban nevelkedtek, előbbi védő, utóbbi középpályás. Az afrikai játékosok nyáron a Honvédtól szerződtek Kaposvárra. A húszéves gambiai Jammeh Haruna már az ősszel is többször lehetőséget kapott az NB I-ben, hét meccsen egy gólt is szerzett, de alapvetően a második csapat keretéhez tartozott. Akárcsak a 19 éves guineai Moustapha Diallo, aki eddig három meccset játszott az élvonalban, mindketten támadók.[/p]

[p]A Kaposvári Rákóczi FC II rendkívül sikeres őszt zárt, hiszen vezeti NB III-as csoportját, a Magyar Kupában pedig egy másodosztályú és élvonalbeli riválist búcsúztattak, sőt az Újpestet is legyőzték![/p]

Olvasói sztorik