Hírek

Németh Krisztián biztosan nem marad az MTK-nál

Az ősz végén holland, belga, illetve német csapatok figyelték a csatárt.

[p]A többi között ezt mondta el Domonyai László, az MTK résztulajdonosa, ügyvezető igazgatója az egyik sporttelevízió reggeli műsorában. Leszögezte: Garami József vezetőedző felé továbbra is töretlen a bizalom.[/p]

[p]– Tanultunk a korábbi hibákból, így a jövőben egy ütőképes tengelyt mindig szeretnénk megtartani. Ebben talán hibáztunk korábban, ilyen méretű játékosmozgás nem lesz a jövőben. Ennek ellenére azon a fajta játékospolitikán nem szeretnénk változtatni, amelynek elve, hogy a fiataloknak hely kell a csapatban – közölte Domonyai.[/p]

[p]Elárulta, hogy az ősz végén az MTK-hoz igazoló Németh Krisztián tavasszal már nem játszik a klubban, mert nem az a típusú labdarúgó, akinek Magyarországon van a helye, és az ősz végén holland, belga, illetve német csapatok figyelték a csatárt.[/p]

[p]Az ügyvezető igazgató beszámolt róla, hogy a klub anyagi helyzetét megnehezíti, hogy a Zaragoza továbbra sem rendezte az MTK felé Pintér Ádám átigazolási díját, ami egymillió eurót és kamatait jelenti. Spanyolországban csődeljárás folyik a klub ellen, az MLSZ-hez és az UEFA-hoz fordulta a magyar egyesület, valamint büntetőfeljelentést is tett, mert azt vélelmezik, hogy az az ember, aki aláírta a spanyolok részéről a szerződést, tisztában volt vele, hogy ők nem fogják tudni kifizetni.[/p]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik