Hírek

Milinte helyett Kerényi neve szerepel a bundalistán

A fogadási csalással gyanúsított Kerényi Norbert, Hegedűs Gyula és Tusori Richárd is tagadja bűnösségét.

[p]Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője pénteki tájékoztatása szerint három labdarúgót gyanúsítanak azzal, hogy fejenként 10 ezer euróért cserébe befolyásolták a 2008. november 9-én lejátszott Siófok–Zalaegerszeg NB I-es mérkőzést. A Siófoknak legalább két góllal kellett veszítenie.[/p]

[p]A fogadási csalással Tusori Richárdot, Hegedűs Gyulát és Kerényi Norbertet gyanúsítják. A hírek szerint a kívánt végeredmény (1-4) megvalósulása után a felbujtó Kerényi adta át a 10 ezer eurót két siófoki csapattársának.[/p]

[p]Fazekas az újonnan megnevezett mérkőzéssel kapcsolatban elmondta, hogy Kerényi ismeretlen személy megbízásából megállapodott Sütővel, Horváthtal és Hegedűssel, hogy fejenként 10.000 euróért a Siófok legalább két góllal veszítse el a mérkőzést. Előbbi kettő már a meccs előtt megkapta a pénzt, utóbbi pedig utána vette át. Tusorival kapcsolatban elmondta, ő egy korábban már megnevezett mérkőzésen, a 2009. május 23-án lejátszott Zalaegerszeg–Siófok (5-3) bajnoki találkozón vett részt a manipulációban, s bűntársaihoz hasonlóan 3000 ezer eurót kapott ezért.[/p]

[p]A siófoki meccsekkel összefüggésben Horváth Gábor, Sütő László, és Andruskó Attila labdarúgókat, továbbá Aczél Zoltán akkori vezetőedzőt – aki az újonnan megnevezett meccs alkalmával még nem dolgozott Siófokon – és Kugyela Zsolt FIFA-licences játékosügynököt már korábban meggyanúsították a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Andruskó és Sütő teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett.[/p]

[p]Korábban megírtuk, hogy a tavaszi Siófok–ZTE meccset is befolyásolták, akkor szintén kétgólos zalai győzelemnek kellett születnie, ami 2009 májusában meg is valósult (5-3).[/p]

[p]Mindhárman panasszal éltek a gyanúsítással szemben, de vallomást tettek, amelyben tagadták a vádakat, s mindhárman szabadlábon védekezhetnek.[/p]

[p]A korábbi sajtóértesülésekkel ellentétben tehát nem Milinte Árpád, hanem Kerényi Norbert neve szerepel a bundalistán.[/p]

[p][i]A címlapon szereplő kép csak illusztráció![/i][/p]

Olvasói sztorik