Hírek

Hullám Attila a Szigetszentmiklósban

Megkezdte a csapat megerősítését az SZTK-Erima vezetősége.

[p]Elsőként Hullám Attila kötelezte el magát a klubhoz. A korábban több NB I-es csapatban is megfordult futballista 2013. június 30-ig szóló szerződést kötött – írja az NB II Nyugati-csoportjában szereplő együttes honlapja.[/p]

[p]Az újpesti nevelésű középpályás a szerepelt Tatabányán, Sopronban, Szolnokon, Vecsésen és legutóbb Biatorbágyon, ahol együtt dolgozott Horváth Ferenc vezetőedzővel. A kiváló képességű labdarúgó elmondta, sikeres szeretne lenni az SzTK-Erimával és abban bízik, hogy a karrierje is tovább fejlődik.[/p]

[p]– Jól éreztem magam Biatorbágyon, de örülök, hogy egy osztállyal feljebb léphettem, s köszönöm a klub vezetőinek, hogy elengedtek Szigetszentmiklósra – mondta Hullám. – Az előttünk álló időszakban szeretnék bizonyítani, úgy akarok teljesíteni, hogy az SzTK elérje céljait az előttünk álló szezonban. Mindenképpen jó teljesítménnyel akarom felhívni magamra a figyelmet. Eddigi tapasztalataim alapján a Szigetszentmiklós egy profi klub, amelynek a tabellán sokkal előrébb kell állnia, azon leszek, hogy ehhez én is hozzájáruljak.[/p]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik