Hírek

Kihallgatták az MNV Zrt. korábbi vezetőit

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki a Ferencváros-stadion eladása miatt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. négy korábbi vezetőjét.

[p]Erről az MTI Hírcentrum értesült. A volt vezérigazgató, a helyettese, és két igazgató ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt indult büntetőeljárás.[/p]

[p]Tátrai Miklós, az MNV Zrt. volt vezérigazgatója és Császi Zsolt egykori értékesítési igazgató mellett az ingatlanvagyonért és a vagyongazdálkodásért felelős vezető ellen is büntetőeljárás indult – számolt be az m1 Híradója. A gyanú szerint 2008 áprilisában előzetes értékbecslés nélkül, áron alul adták el a stadiont a skót tulajdonban lévő Esplanade Kft.-nek. Emellett nem kötöttek ki biztosítékot arra az esetre, ha a vevő nem tesz eleget vállalt kötelezettségének és nem újítja fel a stadiont.[/p]

[p]Az NNI tájékoztatása szerint a vagyonkezelő négy korábbi vezetőjét csaknem 2.4 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt hallgatták ki.[/p]

[p]Tátrai Miklós védőügyvédje az m1 Híradójának elmondta: az, hogy egy szerződés nem megy teljesedésbe és ezt büntetőeljárás eszközével próbálják valamilyen módon kikényszeríteni, vagy presszionálni, ez úgy gondolom, helytelen. Ez egy polgári jogi jogügylet, amire ott van a polgári bíróság – tette hozzá Dezső Antal.[/p]

[p]Az m1 Híradója szerette volna megszólaltatni a Ferencváros vezetőit a stadion eladásával kapcsolatos nyomozás fejleményeiről, ám megkeresésükre eddig nem reagáltak.[/p]

[p]A MTI Hírcentrum információi szerint a nyomozás még nem ért véget, és az ügyben további gyanúsítások várhatók.[/p]

Olvasói sztorik