Hírek

Holland hazai!

A Vitesse mindig elveri a Waaéwijkot, miért ne tenné most is?

[subhead]Vitesse-Waalwijk 1![/subhead]
[p]A holland középcsapatok csatájából a hazai gárda jön ki jobban: otthon maradnak a pontok![/p]
[p]A Vitesse hagyományosan középcsapat a holland élvonalnak: a sárga-feketék ennek megfelelően teljesítenek az idén is. Jelenleg a 7. pozíciót foglalják el, 14 ütközetben 22 pontot zsebeltek be. Odahaza, az arnheimi Gelredome-ban 3-2-1-es sort produkáltak. Kiemelkedik az eredményei közül, hogy a PSV nem bírt nála nyerni (1-1), a Rodát kivégezte (5-0), a Feyenoord viszont őt ütötte ki (0-4). Jennerék súlyos góliszonyban szenvednek, hiszen legutóbb október végén voltak eredményesek. Azóta kikaptak Bredában, otthon a rotterdami sztárcsapattól, majd ikszeltek, méghozzá Enschedében, a Twente vendégeként. Ez utóbbi eredmény mindenképpen bizakodásra adhat okot John van den Brom-nak, a brigád vezetőedzőjének. [/p]
[p]A Waalwijk újonc a ligában, célja nem is lehet más, mint az élvonalbeli tagság meghosszabbítása. És eddig nem is áll rosszul a sárga-kékek szénája, bár elsősorban a bajnokság elején futott jól a szekerük. Most a 13. helyen állnak 15 ponttal, kissé veszélyes pozícióban, ugyanis az osztályozós helytől már csak három egység az előnye. A brigád vendégségben 2-1-4-es mutatót hozott össze: Hágában és Kerkádében nyertek a fiúk még a szezon elején, azóta mindössze egy ikszre futotta erejükből, a Heerenveen pályáján. Az elmúlt hétvégén a Feyenoord bizitált náluk, és a vendégek el is vitték mindhárom pontot. Az együttes az elmúlt hét fordulóban képtelen volt nyerni, és ebben a periódusban csak két egység jött össze. A leggyengébb formában lévő holland csapat ezzel a mérleggel… [/p]
[p]És akkor a közös múltról is essen néhány szó. Ebben a felállásban úgy nyerte meg a Vitesse a legutóbbi öt mérkőzésüket, hogy mindig legalább kettő volt közte! Ha most nem is jön a hendis siker, de a hazaiak csak behúzzák ezt a meccset! És mivel a holland ligáról van szó, simán befigyelhet a +2,5-ös opció![/p]

Olvasói sztorik