Hírek

Ismét lesz NB II-es gálameccs!

Rangadó
Rangadó

2011. 12. 02. 14:33

Az NB II-es bizottság harmadik alkalommal rendezi meg a Telki edzőközpontban az NB II Kelet–Nyugat gálamérkőzést.

[p]A másodosztály fiatal tehetségei a december hetedikén, 12 órától rendezendő mérkőzés előtt két nappal bevonulnak a telki edzőtáborba.[/p]

[p]Tavaly két pályakezdő tréner, Mátyus János és Horváth Ferenc vezette a válogatottakat, és idén is ifjú szakemberek kapnak bizalmat: Kelet csapatát Arany László, a Balmazújváros mestere, a nyugatiakat pedig Vincze István, a Tatabánya szakmai igazgatója irányítja.[/p]

[p]A gálamérkőzésen kialakuló, január 20-29 között Törökországban edzőtáborozó NB II-es Ligaválogatottat pedig az első edzői munkájával megbízott ifj. Dárdai Pál vezeti majd! Idén májusban a másodosztályúakból álló együttes az első hivatalos nemzetek közötti mérkőzésén 5-1-re legyőzte Szerbiát, ennek a visszavágója lesz májusban.[/p]

[p]– Azt gondolom, az NB II-es válogatott életre hívása, menedzselése jó ötlet volt, hiszen az elmúlt években fiatal, pályakezdő edzők igazolták rátermettségüket – mondta az MLSZ honlapján Kutasi Róbert, az NB II-es Bizottság elnöke. – Olyan játékosok mutatkoztak be, akik ma már az élvonal legjobbjai közé tartoznak. Elég talán csak Pölöskey Péter, Lázár Bence, Korhut Mihály, Nagy Olivér, Vadász Viktor, Lovrencsics Gergő, Dibusz Dénes, Gyurcsó Ádám, Délczeg Gergely vagy Fejes András nevét említeni. Az NB II-es válogatott költségeit a bajnokság szponzorai állják. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nyugodtan kijelenthetem, hálás feladat a válogatott mellett tevékenykedni, hiszen olyan játékosokkal dolgozhatunk együtt, akik minden szempontból megérdemlik, hogy címeres mezben bizonyíthassák tehetségüket.[/p]

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

NIZHNIY NOVGOROD, RUSSIA - JUNE 21: Lionel Messi of Argentina is seen during the 2018 FIFA World Cup Russia group D match between Argentina and Croatia at Nizhny Novgorod Stadium on June 21, 2018 in Nizhny Novgorod, Russia. (Photo by Ian MacNicol/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.