Hírek

Aczél Zoltánt előzetes letartóztatásba helyezték

A Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte a fogadási csalási ügyben bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt őrizetbe vett Aczél Zoltán előzetes letartóztatását. A Szombathelyi Haladás vezetőedzőjét visszaszállították abba a budapesti fogdába, amelyben eddig fogva tartották.

[p]– Helyt adtak az ügyészségi indítványnak, de természetesen bejelentettük a fellebbezést – amit a védencünkkel együtt mi magunk is ki fogunk egészíteni –, amelyet tíz-tizennégy napon belül tárgyalnak, de természetesen addigi is bármikor szabadlábra helyezhetik, ha a nyomozati cselekmények azt indokolttá teszik, tehát például az általunk indítványozott szembesítés olyan eredménnyel zárul. A bíróság a szökés, elrejtőzés veszélyére alapozta a döntését, illetve arra a veszélyre, hogy esetlegesen másokkal összebeszélne, így meghiúsítaná az eljárás lefolytatását – nyilatkozta a döntés után Dr. Lehóczky Dávid, ügyvéd.[/p]

[p]– Személy szerint meg vagyok győződve Aczél Zoltán ártatlanságáról. Örülök annak, hogy volt időnk részletes indítványt készíteni, és ezt át tudtuk beszélni az ügyészek előtt is. Öröm az ürömben, hogy a nyomozási bíró is érdemben áttekintette az ügyet, tehát nem futószalag szerint mentek az események. Dolgozunk tovább, van egy gyakorlott, profi büntetőjogász, Dr. Lehóczky Dávid ügyvéd személyében, én pedig főleg a sportjogi és sportszakmai részben tudok segíteni, így visszük ketten az ügyet – tette hozzá Dr. Czeglédy Csaba.[/p]

[p]Aczél Zoltán az ügyvédein keresztül engedélyezte a sajtóorgánumoknak, illetve a médiumoknak, hogy a felvételeken takarás nélkül mutassák az arcát, illetve a cikkekben leírják a teljes nevét, mert mint fogalmazott, semmi takargatnivalója nincs.[/p]

[p]Az ügyben keletkezett, és a védőügyvédek rendelkezésére álló nyomozati iratokat (Aczél Zoltán vallomását) a haladasfc.nyugat.hu internetes oldalon hamarosan publikálni fogják, tehát mindenki számára hozzáférhetővé teszik, valószínűleg még a pénteki nap folyamán. [/p]

Olvasói sztorik