Hírek

Szlovéniában zárja felkészülését a válogatott

A magyar teremlabdarúgó-csapat hétvégén két felkészülési mérkőzést játszik a szlovénokkal.

[p]A válogatott december 15-18. között Gyöngyösön játssza le világbajnoki selejtezőit, a mieink az orosz, a kazah és a lett válogatottal mérkőznek meg a továbbjutást jelentő első, illetve második hely megszerzéséért. A gyöngyösi tornára való felkészülés utolsó állomásaként a válogatott hétvégén kétszer is megmérkőzik a szlovénokkal, az első meccset szombaton 17 órakor rendezik Podcetrtek városában, a második összecsapásra vasárnap 19 órától Kidricevóban kerül sor.[/p]

[p]A tervezett keretből sérülése miatt nem tarthat pénteken az együttessel Sivák Péter, helyére Dávid Richárd került a csapatba.[/p]

[p]– Szeretném, ha a szlovéniai meccseken még egy fokkal előre tudnánk lépni védekezésben, mert a fő célunk az lesz, hogy kevés gólt kapjunk a selejtezőkön, részben erre épül ugyanis a taktikánk – mondta az MLSZ honlapján Frank Tamás. – Emellett hangsúlyosan gyakorolni próbáljuk a letámadásokat is, hiszen előfordulhat, hogy a tétmeccseken futnunk kell majd az eredmény után. A két hétvégi mérkőzést minden szempontból főpróbának fogjuk fel, ezúttal már azokat a sorokat játszatom, amelyek terveim szerint a selejtezőkön is szerepelnek majd, és a taktikánkat is gyöngyösi ellenfeleinkhez igazítjuk.[/p]

[appendixbox][p][b]A magyar válogatott kerete[/b][br]
[b]Kapusok:[/b] Pallai Gábor (Berettyóújfalu), Reveland Zoltán (Cső-Montage)[br]
[b]Mezőnyjátékosok:[/b] Tóth Szabolcs, Dávid Richárd, Németh Péter (Colorspectrum Aramis), Csopaki István, Dróth Zoltán, Harnisch Ákos, Lódi Tamás, Gyurcsányi Zsolt (Rába ETO), Lovas Norbert, Trencsényi János (Berettyóújfalu), Simon Ádám, Simon Zsolt (Cső-Montage)[/p][/appendixbox]

Olvasói sztorik