Hírek

Aczél Zoltán részletes vallomást tett!

Két korábbi siófoki játékos mártotta be egykori edzőjét, aki azonban nem ismerte el a bűncselekményt.

[p]Sütő László és Horváth Gábor is azt állította, hogy Aczél Zoltánnak a Honvéd–Siófok Magyar Kupa- és a Zalaegerszeg–Siófok bajnoki mérkőzések előtt pénzt ajánlottak, és adtak is! A tréner együttműködött a hatóságokkal, de a terhére rótt bűncselekményt nem ismerte el.[/p]

– Védencemet a két játékos azzal vádolta, hogy pénzért cserébe úgy állította össze a csapatot, hogy a mérkőzéseken a fogadási csalóknak megfelelő eredmény szülessen – közölte dr. Czeglédy Csaba ügyvéd. – Aczél Zoltán minden kérdésre válaszolt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) péntek reggel kilenc órakor dönt arról, hogy előzetes letartóztatásba helyezi-e, vagy szabadlábon védekezhet.

[appendixbox][p][b]Aczél előállítása elrettentő példa lehet[/b][/p]

[p]Tegnap különböző fórumokon vitatkoznak a szurkolók arról, hogy a szombathelyi vezetőedző, Aczél Zoltán előállítására miért közvetlenül Videoton–Haladás mérkőzést követően került sor, a szurkolók és a játékosok szeme láttára. A Magyar Labdarúgó Szövetség Jogi- és Sajtóirodájának vezetője, Borbély Zoltán szerint a kemény fellépésnek üzenetértéke lehet.[/p]

[p]– Bátor ember, aki most megkockáztatja a csalást. A nézők tiszta meccseket láthatnak, az ilyen híreknek ugyanis visszatartó erejük van. Folyt vita arról, hogy arányos-e bundagyanú esetén ilyen keményen fellépni. Egy bűnszervezetnél ez indokolt lehet. Az biztos, ezek a képek azt üzenik, senki ne próbáljon meg csalni, mert így jár – jelentette ki az MLSZ képviseletében Borbély Zoltán az egyik sporttelevízió reggeli műsorában.[/p][/appendixbox]

Olvasói sztorik