Hírek

Miskolcon telt ház lesz a Ferencváros ellen

Az év mérkőzésére készülődnek Diósgyőrben: vasárnap 18 órától a Ferencváros lesz a vendég.

[p]Az OTP Bank Liga 17. fordulójának meccsére már valamennyi belépő elkelt – írja az MTI.[/p]

[p]Az óriási érdeklődést jól jelzi, hogy a múlt héten másfél nap alatt keltek el a jegyek, és ugyancsak elfogyott már az az ezer tikett, amelyet az FTC szurkolóinak biztosított a házigazda egyesület.[/p]

[p]A városban elégedettek az élvonalba nyáron visszakerült DVTK szereplésével, hiszen tizenhat forduló után az együttes a táblázat ötödik helyén áll. A pozíción még javíthat a téli szünet előtti utolsó fordulóban a csapat, hiszen a harmadik, címvédő Videoton mindössze egy ponttal előzi meg a gárdát.[/p]

[p]A szurkolók mellett nagy erőkkel készülnek a biztonsági szolgálat tagjai is. Kecskés Csaba főrendező elmondta, hogy a kiemelt mérkőzéseken 130 kollégája teljesít szolgálatot, vasárnap azonban ennél jóval többen lesznek. Hozzátette, egyeztetnek a rendőrséggel is, mivel mindenki azt szeretné, hogy a találkozó a sportértéke miatt maradjon emlékezetes.[/p]

[p]A biztonságiak a rendőrséggel egyszer már részt vettek egy bejáráson, amelyen szemügyre vették többek között a szektorok állapotát is. Szerdán újabb bejárás lesz, mégpedig azért, hogy a napos oldal és a vendégszektor között három állóhelyi szektorból kettő esetleges megnyitásáról végleges döntést hozzanak az illetékesek. Az engedélyeket már beszerezték és elkészült a statikai vizsgálat is. A két szektor megnyitásához szükség van még a szakhatósági engedélyekre: amennyiben szerdán a helyszínen a tűzoltóság, a rendőrség, az ÁNTSZ, a katasztrófavédelem is mindent rendben talál, akkor ezer újabb jegy kerülhet a piacra, így akár 12 ezren láthatnák a helyszínen a meccset.[/p]

[p][p]A beléptetést a rendezők már két órával a találkozó előtt megkezdik, a drukkerek így 16 órától foglalhatják el helyüket a lelátókon. A vonattal érkező ferencvárosi szurkolókat a Tiszai pályaudvarról bérelt autóbuszok szállítják majd a stadionhoz, mégpedig rendőri kísérettel, így elkerülhető, hogy a két tábor találkozzon.[/p][/p]

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik